Meglepő állítással állt elő az Orbán kormány gazdasági terveiről Kim Lane Scheppele jogász professzor, a magyar politika egyik legismertebb amerikai szakértője, az Orbán-kormány egyik legnagyobb külföldi kritikusa. - írja a napi.hu.
Nem tudom, eljött-e a pillanat, amikor a fekete-afrikai béreken tengődő közalkalmazottak vagy a heti 70 órát dolgozó közlekedési dolgozók azt mondják, hogy elég. Lehet, hogy még nem. Viszont van egyvalami, amiben a teljes ellenzék és a szakszervezeti világ (nem megvásárolt része) egyetért: a rabszolgatörvény visszavonása.
Vannak olyan emberek, akik csak agg korukra jutnak el oda, hogy lenézzenek ama bizonyos szakadékba. És Orbán Viktor esetében már most egy aggastyánról beszélünk. Egy megtépázott lélek, egy eltorzult elme, amelyet már csak a mindent uralni kívánó ösztön képes egyben tartani.
Kissé meglepő volt szombaton, hogy az ATV Civil a pályán műsora igyekszik az olimpiaterrorista, rendőrök elleni erőszakra füstbombával büszkén jelt adó, a vérliberális (neomarxista zseb-Sztalin) Guy Verhofstadt-tal szoros szövetséget kötő Fekete-Győr András Momentumát is morálisan alul múlni. - írja a leander.blogstar.hu.
Híven tanúsítja a Fidesz érzéketlen barbár voltát az a hír, hogy az Orbán Viktor miniszterelnöki irodájává „előléptetett” Karmelita kolostor egy pótolhatatlan művészeti alkotásnak minősülő falfestményét is tönkretették. Tették mindezt annak a nem túl magasztos célnak érdekében, hogy Orbán boltozatos alfelét a várban helyezzék el.
"De hogy ne csak a felszínt lássuk. A vendéglátói körökben hónapok óta nyilt titok, hogy a Gellért szállót, a fürdővel, s az anyacéggel, a Danubiussal együtt megveszi Mészáros Lőrinc. A Danubiushoz tartozik a Hilton-Gundel páros is. Van még kérdés?"
„A kormányfő kíméletlenül feladta a leckét a sajtó szereptévesztésben szenvedő balliberális részének, amely hosszú ideje igyekszik átvenni az impotens ellenzéki pártoktól a politika formálásának feladatát – vonta le Orbán Viktor tegnapi sajtótájékoztatójának legfőbb tanulságát a Magyar Időkben Gajdics Ottó. - írja a 168ora.hu.
A független sajtó meglehetősen foghíjasan képviseltethette magát a miniszterelnök sajtótájékoztatónak gúnyolt igehirdetésén. Minden szektavezér rémálma az, ha szavait pontosan értelmező emberek jelennek meg agymosó műsorán. Ám mégsem tilthatta ki a teljes ellenzéki sajtót, az mégis túl feltűnő lett volna.
Emlékszünk még arra, amikor nem volt taggyűlés? És arra, hogy mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni? Most ezt úgy mondják, hogy a miniszterelnök nem foglalkozik üzleti ügyekkel. Ezt hallottuk tegnap az Orbáninfón, és hallottuk már korábban is, amikor Orbánt üzleti ügyekről kérdezték. Ma még megteheti, hogy ezt mondja, és talán még holnap is.
Egész pontosan azt találta mondani, hogy az üzlet és a politika elválasztva működik ma Magyarországon. És nem röhögte el magát. A papírforma szerint zajlott a miniszterelnök „hagyományteremtő” sajtótájékoztatója a Kormányinfón. Némi extrával természetesen.
Napirendre tűzik a magyarországi helyzet kérdését január végén az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén - döntött csütörtökön a képviselőtestület házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Konferenciája. - írja a maszol.ro.