Ez pedig nem marad következmények nélkül. Tény, hogy az Európai Néppárt is megsínylette a Fidesz kártékony politikáját. És mivel a párt belső egységét is fenyegeti, a populisták jelenléte, a lépés elkerülhetetlennek tűnik. Az új Junckert és Sorost összeesküvőnek beállító plakátkampány volt az utolsó csepp a pohárban.
Február közepén az Orbán Viktor által is használt osztrák luxusrepülőgéppel utazott a Mészáros-család az Indiai-óceánon fekvő, gazdagok által közkedvelt üdülőhelyre. - írja az atlatszo.hu.
Gratulált a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétvégi kongresszusához és a szervezet elnökévé történt újraválasztásához Kelemen Hunornak Orbán Viktor miniszterelnök kettejük csütörtöki megbeszélésén Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
„Dilemmát okozott a Néppártnak Orbán, aki eddig ügyesen ellensúlyozta a belföldi használatra szánt EU-ellenességét az EP-mandátumának a számával, de lehet, hogy ez a 12-13 mandátum már nem éri meg a Néppártnak azután, hogy a belföldi kampányában egy nagyon nyílt és durva EU- ellenes fordulatot hajtott végre” – fejtegette a Hírklikknek Balázs Péter. - írja a hirklikk.hu.
A lengyel politikus, aki nem mellesleg a Polgári Platform (PO) konzervatív párt tagja, eddig sem bánt kesztyűs kézzel a magyar miniszterelnökkel. Nem szívbajos politikusról van szó, hiszen annak jelenlétében is képes volt hangot adni a populizmus iránti nemtetszésének.
Beolvasott a kormánynak Orbán volt főtanácsadója: A legszegényebb rétegeket nem jóléti ellátással semlegesítik, hanem egyfelől a közmunka intézményének kiterjesztésével, és főként a valós és képzelt veszedelmektől való megvédés ígéretével.
Ami azt illeti valószínűleg eddig sem volt túl népszerű körükben. Ugyan mit adhat Kelet-Európa sárosabbik végének kiskirálya, amit a német kereszténydemokraták ne tudnának már rég? Az uszításon, a nép megosztásán, és az illiberális állam tévképzetein kívül természetesen.
"Sajnos a Führer családpolitikája kisértetiesen hasonlít a magyar kormány családpolitikájára. Korábban kaptam egy meredek fülest, miszerint Orbán politikájának alapjait Zárug Péter Farkas, G.Fodor Gábor és Boros Bánk írják, Habony vezetésével, de egyetlen útmutató alapján: ez J. Öhquist A FÜHRER BIRODALMA című könyve." - írja Hadházy Ákos a Facebook-on
A demográfiai problémák megoldása, a népességnövekedés irányába tett figyelemre méltó és pozitív lépésnek minősítette a magyar kormány múlt vasárnap bejelentett családpolitikai intézkedéseit a cseh miniszterelnök, Andrej Babis, az ANO mozgalom elnöke vasárnap Prágában mozgalma tisztújító közgyűlésén elmondott beszédében.
Interjú Frans Timmermans-szal, az Európai Bizottság alelnökével, az európai szociáldemokraták vezetőjével arról, miben ért egyet Orbán Viktorral, milyen változást vár a magyar belpolitikában és hogy miképpen zajlott a legutóbbi találkozása a magyar kormányfővel.