Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A héten elején derült ki, hogy a tavaly nyáron beharangozott 715 milliárd forintnál valamivel kevesebbért, 660 milliárd forintért veszi meg a 4iG Nyrt. és a magyar állam a Vodafone Magyarország Zrt.-t, miután lezárult a telekommunikációs vállalat felvásárlására irányuló tranzakció.
A 4iG hétfői bejelentésének értelmében a cég és a magyar állam megvásárolja a Vodafone Magyarországot. A nemzetközi sajtó szerint Orbán Viktor ezzel a lépéssel szeretné megszilárdítani hatalmát a távközlési ágazat felett. Az ellenzék úgy véli, az évtized legrosszabb üzletét kötötte meg az Orbán-kormány.
Az életében még soha nem hazudó ember legnagyobb hazugságait nehéz rangsorolni, de az biztos, hogy a legnagyobb hazugságainak egyike az, hogy “üzleti ügyekkel nem foglalkozom”, mert csak ez érdekli a leginkább.
715 milliárd forintért szerzi meg a kormányhoz közelálló cég és a magyar állam a Vodafone-t, vagyis a magyar költségvetést több mint 350 milliárd forint mínusz terheli egy olyan válságos időszakban amikor a lakosság szembesül az első felemelt rezsi számlákkal.
A legfrissebb mérés szerint általánosságban a Yettel és a Telekom ügyfelei is meg lehetnének elégedve a mobilnetükkel. A Vodafone és a Digi érezhetően gyengébb eredmény mutathat fel. Vezetékes fronton viszont a Vodafone viszi a pálmát.
A több évre szóló megállapodás 12 európai ország – köztük Magyarország – 100 millió háztartását fedi le, és a hagyományos lineáris televíziós szolgáltatás most először közvetlen fogyasztói terjesztéssel is bővül.
Több mobiltornyot is felgyújtottak az Egyesült Királyságban, a mobilszolgáltatók munkásait pedig verbálisan támadni kezdték egy olyan összeesküvés-elmélet terjedése miatt, mely szerint az 5G terjedése összekapcsolható a koronavírussal. - írja a portfolio.hu.
Elindult a mentők munkáját segítő ÉletMentő elnevezésű mobilapplikáció, amely gyorsabbá és egyszerűbbé teszi a mentőhívást a segítségre szorulók számára - jelentették be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a fejlesztő cég közös csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az idén húsz éves Vodafone Magyarország elindította kereskedelmi szolgáltatást nyújtó kültéri 5G hálózatát Budapesten. A szolgáltató összesen 33 darab állandó, élő 5G bázisállomást telepített és kapcsolt hálózatba a fővárosban. A jelenleg is aktív mobilszolgáltatók közül egyedül a Vodafone Magyarország vásárolt az NMHH 2016-os aukcióján 5G-s frekvenciát a 3,5GHz-es sávban – ezen működik a most elindított első budapesti kereskedelmi 5G szolgáltatás is.
A Vodafone leendő vezérigazgatója bejelentette, hogy a vállalatcsoport 1 700 személyt fog elbocsátani ebben a pénzügyi évben, köztük olyan személyeket is, akik a telekommunikációs vállalat romániai szolgáltató-központjaiban dolgoznak - írja a Financial Times.
A Panasonic Corporation és a Vodafone bejelentette együttműködését egy kísérleti projekt keretében, amely a keskenysávú IoT (Narrowband-IoT - NB-IoT), egy kis teljesítményű és nagy hatótávolságú (Low-Power Wide-Area - LPWA) vezeték nélküli technológia felhasználásával kívánja működtetni az IoT-t támogató otthoni okoseszközöket.
Magyarország digitális fejlődéséről, valamint az ipar és a fogyasztók által egyaránt várt újgenerációs mobilszolgáltatás, az 5G hálózat bevezetéséről is tárgyalt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök Vittorio Colaóval, a Vodafone Csoport vezérigazgatójával - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Mindhárom mobiltelefon-szolgáltató ügyfelei közül sokakat lázba hozott a készülékek ingyenes kikódolásának lehetősége. A társaságok október 24-től a határozott idejű szerződések lejárta után kötelesek ingyen kikódolni a csomagban adott mobilkészülékeket - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
A Vodafone Magyarország az illetékes Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon megtámadta a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) azon határozatát, amellyel a KEF kizárta a vállalatot a "Mobil távközlési szolgáltatás beszerzés - 2016" elnevezésű eljárásból - közölte a mobilszolgáltató társaság hétfőn az MTI-vel.