Teológusnak készül a móri mészáros
Vezekelni akar az állítása szerint, ám, hogy ez valóban így van, azt csak Weiszdorn Róbert (41), a móri mészárlás egyetlen elítélt elkövetője tudhatja, aki úgy döntött a börtönben, hogy továbbtanul.
Nem is akármilyen célt tűzött ki maga elé: a férfi teológiát, vagyis vallástant szeretne hallgatni, miután leérettségizett a börtönben. Az életfogytiglanira ítélt férfi a rácsok mögött gimnáziumba jár. Weiszdorn fiatal korában nem érettségizett le, szobafestő-mázoló volt, amikor a móri mészárlás miatt elítélték. A férfi 40 év letöltendőt kapott, amit a szegedi Csillag börtönben ül le, a rácsok mögött pedig ólomlábakon vánszorognak a napok. Hogy elüsse idejét, először a zárkájában dolgozott, borítékok és mappák hajtogatásával járult hozzá fogvatartásának költségeihez. Nemrégiben azonban tanulásra adta a fejét.
Úgy tudjuk, már sikeresen elvégezte a 11 osztályt, és hamarosan érettségizhet. Azt tervezi, hogy ezután teológiát hallgat majd, amivel rabtársainak nyújthat lelki segítséget, hogy az elítélt bűnözők könnyebben feldolgozhassák a rácsok mögött töltött éveket. Ezzel is szeretne törleszteni azért, mert ott volt a móri bankfiókban 8 ember kivégzésénél.
A kriminálpszichológus Bilkei Pál szerint Weiszdorn sajátos módját választotta a börtönből való menekülésnek. A szakember úgy véli, a férfi azzal, hogy teológiát tanul, egy másik világba, Isten világába lép át, így jobban viseli majd a bezártságot. Weiszdorn ügyvédje azonban mást is gyanít a dolog mögött.
– Szorgalmazom a tanulását, ami segíthet neki abban, hogy feldolgozza a szörnyű bűncselekményt, aminél jelen volt, és célt adjon hátralévő életének – mondta Lichy József, Weiszdorn ügyvédje.
A férfinak szüksége is lesz célokra, mert kevesen látogatják a börtönben, gyermekei csak évente mennek be hozzá.
Mint megírtuk, 2002. május 9-én, a móri bankrabláskor Weiszdorn volt az, aki rálőtt a biztonsági őrre, majd – magát őrnek kiadva – a pénzintézet ajtajából elküldte az érkezőket. A nyomozók szerint mindeközben társa, Nagy László (†35) lemészárolt nyolc embert. Nagy még az előzetes letartóztatásakor a börtönben felakasztotta magát. Weiszdorn még 32 évet ülhet a rácsok mögött.
Cs. K.
blikk.hu (Weiszdorn így akar vezekelni tettéért, mellesleg az idő is gyorsabban telik a tanulással / Fotó: Török Attila)