Állandóan a zsebünkben van: erről e-mailezünk, ez az ébresztőóránk, erről hallgatunk zenét, ezen böngészünk, ezen használjuk a navigációt, a naptárat, a közösségi médiát, ezzel fotózunk és videózunk.
Az év negyedik Suzuki szalonja nyílt meg a Di-Fer Csoport dunaújvárosi Suzuki Újváros márkakereskedésével, amely teljes típusválasztékkal, szervizeléssel és kiegészítő szolgáltatásokkal erősíti a márkát a Közép-Dunántúli régióban.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Nemzeti kiválósági program (2018-1.2.1-NKP) című kiírásában a PTE TTK Fizikai Intézete konzorciumvezetőként mintegy 300 millió forint összegű támogatást nyert „Ultrarövid fény- és elektronimpulzusokkal indukált atomi és molekuláris folyamatok vizsgálata az ELI-ALPS-nál, módszer- és eszközfejlesztés” tárgyú pályázatának megvalósítására.
A TVEL Rt. és az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN a Future Circular Collider (FCC) elnevezésű új részecskegyorsító létrehozását célzó projekt keretében K+F megállapodást kötött. A dokumentum kiegészíti a felek meglévő partnerségi megállapodását, amelynek célja a szupravezetők terén történő együttműködés.
A 2018-ban 30. születésnapját ünneplő Vitara-sorozat 1988-ban indult útjára a kompakt szabadidő-autó kategória úttörőjeként, és elegáns kialakításával, könnyű manőverezhetőségével, kényelmes vezetési élményével, valamint terepen nyújtott, sokoldalú teljesítményével a mai napig töretlen népszerűségnek örvend.
Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy repülővel utazni manapság ugyanolyan, mint bármilyen más közlekedési eszközzel. A mögöttünk hagyott évtizedekben nem véletlenül merült fel az utazókban az alábbi kérdés: tömegközlekedéssel, esetleg taxival utazzunk a reptérre? Netán távollétünk alatt kifizessük a parkoló autónk után a magas parkolási díjat? Ezekre a kérdésekre a közelmúltban egy magyar startup, a BeeRides Kft. nemcsak belföldön adott sikeres választ. Már Németországban is terjeszkedik!
Szerdán délután új műszert adtak át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, amely a hasfalon keresztül lehetővé teszi a magzati szívhangok és a fájástevékenység mérését és regisztrálását.
Fredrik „Benke” Rydman, a híres svéd koreográfus, az új, rendhagyó előadásának Stockholmban tartott, péntek esti (szeptember 7-ei) premierén, kifinomult páros táncot adott elő az ABB 900 kg-os IRB 6620-as ipari robotjával.