A legnagyobb amerikai streaming szolgáltató, a Netflix néhány óra múlva hivatalosan is bejelenti, hogy Kelet-Európában, így Magyarországon is elindítja szolgáltatását. Már többször is felröppentek olyan hírek, hogy közeledik a szolgáltató Magyarország felé, de hivatalos megerősítés még nem érkezett. Egészen mostanáig, a cég vezérigazgatója, Reed Hastings a CES-en jelenti be a terjeszkedést.
Bomba sztorival jött ki a The Information, kiderül belőle például, hogy megint a felhasználók tudta nélkül végzett velük kísérleteket a Facebook, és az is, hogy milyen terveik vannak, ha nyílt háború törne ki a Google-lel.
Az elektromos autók felépítése egészen vad megoldásokat tesz lehetővé, ilyen például a Ford mérnökei által megálmodott kisautó-robogó hibrid. Az autóipari óriáscég szabadalommal védte le az ötletet, hogy az egyik hátsó kerék akár egy rejtett egykerekű robogó is lehetne, és ha túl nagy a forgalom, akkor az autó nagy részét hátrahagyva, erre az egy kerékre felpattanva folytathatjuk az utunkat.
Via ducit omnis Roma, azaz minden út Rómába vezet. A régi mondásnak most a legmodernebb számítógépes geográfia és grafika segítségével jártak utána. Nem a mondás tudományos bizonyításáról van szó, inkább egy kis digitális térképészeti játékról – de annak érdekes.
A marketingesek azt hitték, az automatikus reklámok meg fogják váltani a szakmát. Ehelyett dollármilliárdok mennek el olyan hirdetésekre, amiket senki sem lát, csak a robotok. Ha viszont nincsenek reklámok, akár a netsemlegesség is a kukában végezhetné. Az internet, ahogy ma ismerjük, nem létezne többé.
Elkezdődött a Codie gyártása, napokon belül a megrendelőkhöz és a forgalmazókhoz kerül az első szállítmány. A lánctalpas oktatóeszközt kifejlesztő magyar egyetemisták ritka sikert értek el azzal, hogy a hardverük bekerült a boltok kínálatába. Az ide elvezető út persze eléggé rázós volt.
Egy orosz katonai műhold nem tudott leválni az őt Föld körüli pályára állító gyorsító egységről, így megszűnt vele a kapcsolat, közölte hétfőn egy forrás az orosz légi- és űrvédelmi haderőben (VKO). A műholdat elvesztették, mert nem sikerült üzembe helyezni.