Kiderült, hogyan hívják majd az Internet Explorer böngészőt felváltó új programot: Microsoft Edge.
megtekintés
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) bekeményített a fogyasztóvédelem területén, és augusztus 1-jén olyan új szabályokat léptet életbe, amelyek csökkentik az előfizetők kiszolgáltatottságát, és a fogyasztót a szolgáltató egyenlő partnerévé teszik.
megtekintés
A héten tartják Londonban a védelmi- és hadiipar egyik legfontosabb rendezvényét, a Counter Terror Expót, ahol már az első nap is lehetett érdekességeket találni.
megtekintés
Megérkezett a Facebook új tárcsázó alkalmazása, úgy tűnik, a Home korábbi kudarcát lerázva inkább az appkínálat bővítésével akarja behálózni az emberek életét Zuckerberg.
megtekintés
Ha a klímaváltozás hatására minden jég elolvad a Földön, a tengerek tucatnyi, ma még több tízmilliós metropoliszt öntenek el.
megtekintés
A világon elsőként kínai tudósok piszkáltak bele emberi embriók génszerkezetébe – az eredményről a Protein & Cell online folyóirat számolt be.
megtekintés
A múlt héten még 589 km/h-s sebességgel száguldott a kísérleti maglev vonat Japánban, kedden pedig már több mint 600 km/h-val döntötte meg a saját maga által felállított világrekordot.
megtekintés
Oké, Horvátországban is látni ilyet, de az igaziak nálunk vannak.
megtekintés
A technika nem csak hihetetlen ütemben fejlődik, a fejlődés üteme is egyre gyorsabb.
megtekintés
Új sebességi világrekordja van a vonatoknak: Japánban ezen a héten 589 km/h-s sebességet ért el a kísérleti maglet vonat, ami 8 km/h-val több az eddigi Guinness-rekordnál.
megtekintés
Alig egy-két kapavágás nélkül, egy mindentudó „babakocsi” segítéségével egy adott terület akár évszázadokkal korábbi gazdasági viszonyait is meg lehet határozni.
megtekintés
A Wikileaks kidobta azt a több százezer dokumentumot és emailt, amelyet a Sony Pictures adatbázisából szereztek meg hackerek.
megtekintés
Törvény védi a közszemélyek jó hírnevét, így a róluk készült vicces fotókat sem lehet megosztani.
megtekintés
Egy kutatásból kiderült: az emberek többsége összekeveri a saját tudását a neten összeszedett infókkal.
megtekintés
Bár a nemzetközi űrállomás rendelkezik önjavító robottal, a legtöbb mesterségesen feljuttatott szerkezetnek nincs ilyesmije. Mi a helyzet akkor, ha már az utolsókat rúgja egy műhold?
megtekintés
Kínának új kiberfegyvere van, amely a Kínai Nagyágyú néven híresült el.
megtekintés
A mobilkommunikáció újabb rekordra készül: a Nokia Networks a múlt hét végén mutatta be minden eddiginél gyorsabb, 5G-s hálózatát New Yorkban.
megtekintés
Egy fiatal joghallgató az Európai Unió legfelsőbb bírósága elé vitte a Facebook elleni ügyét, mellyel meg akarja akadályozni azt, hogy az amerikai hírszerző ügynökségek hozzáférjenek személyes adataihoz.
megtekintés
A hetvenes-nyolcvanas évek Ikarus-tömegtermelésében jelentéktelen tétel volt a midibusz, de azért téeszeknél, nagyvállalatoknál, később pedig maszekoknál sokáig szolgált a 211-es.
megtekintés
Tudjátok mi történik a fenti képen? Épül a Nemzeti Múzeum! Hát nem csodás? Ismét egy rakás elképesztően klassz modellképet kaptunk a 3D Pasttól ma is álló és mára már elpusztult épületekről.
megtekintés
Gyakran láttunk olyat, hogy egy autópálya a víz felett húzódik kisebb szakaszokon, például öblök vagy folyók felett.
megtekintés
A legutóbbi befektetése alapján a Snapchat online üzenetküldő alkalmazás 15 milliárd dollárt ér. Ez több mint a hétszerese annak, amennyire a tőzsde a New York Timest, a világ vezető napilapját tartja.
megtekintés
A világon először a közösségi oldalon keresztül továbbították a hivatalos papírokat: egy brooklyni nő a Facebook Messengeren adta be válókeresetét.
megtekintés
Első pillantásra furcsának tűnhet a Dél-Korea-i Daejeon és Sejong városokat összekötő 32 kilométer hosszú autópálya közepén haladó kerékpárút, de minden biztonsági előírásnak megfelel a bicikliseknek kialakított szakasz.
megtekintés
A Facebook közösségi oldal adatokat gyűjt mindenkiről, aki valaha meglátogatta az oldalt, még akkor is, ha az internetező nem rendelkezik felhasználói fiókkal vagy kifejezetten letiltotta a nyomkövetést – derül ki a belga adatvédelmi hivatal tanulmányából.
megtekintés
Volt egyszer egy magyar oldal a Facebookon, de már nincs.
megtekintés
Könnyen elképzelhető, hogy nyílt forráskódú, azaz bárki által nézegethető és bütykölgethető lesz ezentúl a világ legismertebb, PC-kre írt operációs rendszere, a Windows, írja a Wired.
megtekintés
Programnyelv-fordítással kezdték, ős-startupként folytatták, majd az egész pécés ipart letaroló mamutcéggé nőtték ki magukat.
megtekintésSvájcban, egy kis alpesi faluban épülne fel a tervek szerint Európa legmagasabb felhőkarcolója.
megtekintés
Csütörtökön és pénteken állt a bál a UPC-nél, miután az Externettel megszűnt a közvetlen kapcsolatuk a budapesti internetes forgalomcserélő központban, és ezzel sok népszerű tartalom elérhetetlenné vált a UPC hálózatáról.
megtekintés
Szerdán nagy dolgot jelentett be a Vodafone azzal, hogy a korlátlan telefonálást és üzenetküldést kínáló Red díjcsomagokban eltörölte az európai roamingot.
megtekintés
Vidám és dühös olvasókkal volt tele szerdán az Index Facebook-oldala.
megtekintés
A most hétvégén már hetedszer megrendezett Retro video- és kvarcjáték kiállítást (ReGamEx) láttam már nem egyszer, nem kétszer, mégis újranézem párévente, ugyanazért, amiért kis idő elmúltával újra kell nézni a Ponyvaregényt vagy újrahallgatni a Metallica fekete album előtti dolgait.
megtekintés
Hamarosan sokkal olcsóbbak és sokkal nagyobb kapacitásúak lesznek az SSD-meghajtók, vagyis azok a fizikai tárolóegységek, amik a jóslatok szerint leváltják a korábbi, merevlemezes egységeket (magyarán a winchestereket, tudják).
megtekintés
A világ leghosszabb közúti alagútja a Norvégiában található, 24,51 kilométer hosszúságú Lærdal-alagút (norvég nyelven: Lærdalstunnelen).
megtekintés
Emlékszik rá, mi történt önnel tavaly az év ugyanezen napján?
megtekintés