h i r d e t é s

Ultramenő emeletes vonattal mehetünk ki Ferihegyre

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ultramenő emeletes vonattal mehetünk ki Ferihegyre

2017. március 21. - 20:01

A MÁV-Start negyven darab motorvonat-pályázatát a Stadler nyerte meg végül. Az új szerelvények jórészt magyar, illetve Magyarországon gyártott részegységekből készül majd és, ha minden jól megy, nemsokára emeletes vonatokon csapathatunk majd egészen a reptérig. A Stadler KISS járműveinek alumínium kocsiszekrényeit, forgóvázait és fékberendezését is az országban gyártják. - írja a 888.hu.

Forrás: 888.hu

Bár még nem történt meg a hivatalos bejelentés, a Magyar Idők úgy tudja, hogy a szakmai körökben kész tényként kezelik, hogy a svájci Stadler svájci KISS emeletes motorvonatait szállítja majd a MÁV-Startnak. A lap úgy tudja, hogy hogy a nagy befogadóképességű motorvonatok, az itthon már bevált és kedvelt FLIRT szerelvényekhez hasonlóan alumínium karosszériás, alacsony padlós, elektromos meghajtásúak lesznek.

A KISS betűszó, a német rövidítés jelentése: Komfortabler, Innovativer, Spurtstarker S-Bahn-Zug, azaz kényelmes, innovatív, jól gyor­sító elővárosi vonat.

Lapértesülések szerint az almumínium kocsitesteket és a futómű alkatrészeit Szolnokon, a Stadler gyárában készítik, míg a fékeket a Knorr-Bremse budapesti üzemében gyártják, és Szolnokon szerelik be a forgóvázakba. Ezek tekintetében a járművek hazai hozzáadott értéke meghaladja az ötven százalékot, azaz magyar terméknek tekinthetők.

A MÁV nemrégiben hozta nyilvánosságra, hogy a tavaly decemberben kiírt pályázatát a Stadler Bussnang AG nyerte meg. A svájci vállalatnak negyven darab, nagy kapacitású, minimum hatszáz ülőhelyes villamos motorvonatot kell leszállítania, majd később üzembe helyeznie.

A projekt célja Budapest elővárosi forgalmának fejlesztése és kapacitásbővítése. A MÁV közölte, hogy a két vállalat hamarosan megköti a keretmegállapodást. A vételárat nem hozták nyilvánosságra, azonban a kormány korábban százötvenmilliárd forint uniós forrást különített el erre a célra. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) úgy tudja, hogy a Stadler KISS motorvonatok várhatóan a Budapest Nyugati­ – Kőbánya-Kispest – Monor – Cegléd – Szolnok jelennek meg először. Ez a járat érinti többek között a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is.

Ha minden jól alakul, akkor már a nyáron a Balaton déli partján is megjelenhetnek, ahol nemcsak a nagy utasszállító-kapacitás, de a nagy kerékpárszállító-kapacitás miatt is az utasok kedvencévé válhat. 

Az egyik vagon alsó része ugyanis az üléseket kiszedve kerékpárszállítóvá alakítható így akár 72 kerékpárt is kulturált körülmények között lehet szállítani, és az utascsere ideje is jelentősen rövidülhet

– hangsúlyozza a VEKE.

Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója egy korábbi nyilatkozatában kifejtette, hogy mindenképp megéri emeletes járműveket vásárolni, mivel a jármű egy ülőhelyre jutó tömege mintegy húsz százalékkal, az élettartamköltsége csaknem ötven százalékkal alacsonyabb a hagyományos szerelvényekénél, így a fenntartásuk olcsóbb.

888.hu