A szabad oktatás a legjobb eszköz a szegénység, a kirekesztés ellen. Nem igaz, hogy aki tanul, azért teszi, mert nem akar dolgozni. Aki szembeállítja a tanulást a munka szeretetével, aki azt állítja, a jó szakma többet ér, mint egy rossz diploma, az sosem a saját, mindig a más gyerekére gondol.

Lehet-e szegényebb valaki annál, mint aki elveszítette álmait? Lehet-e valaki nagyobb gazember annál, mint aki elveszi mások álmait. Az álom a remény. Akinek nincsenek álmai, az nem reménykedik. Álom, remény, álmodozás. Jövőbe vetett hit. Hit abban, még itt, ezen a földön el lehet érni valamit, amit szeretnénk. Igazán szegény az, akinek már csak a lemondás, a beletörődés maradt a megváltoztathatatlanba.

A pergő film a cigánysort mutatja. Poros, kócos, rosszul, alig öltözött, hétéves forma, csillogó, bogárszemű gyermek áll mezítláb a poros földön. A kérdésre: mi szeretnél lenni? Jön a határozott válasz: buszvezető. Majd lehajtott fejjel suttogja maga elé, már csak önmagának: úgy sem lehetek! Arcáról sugárzik a lemondás, a beletörődés. Számára nincs út ebben az országban. Az ő álmait ez a hatalom lopta el. Nem ez a kormány kezdte. De ez a kormány tett pontot az ügy végére. A felemelkedés egyetlen lehetőségétől fosztotta meg a legszegényebbeket, a tanulás lehetőségétől. Látszólag minden rendben. Van óvoda. Sőt! Ötéves kor helyett három éves kortól kell óvodába járni. Van iskola, van tankötelezettség, éppen a kedvükért két évvel csökkentett időtartamban. Kapnak tananyagot, jó sokat. Bent kell lenniük az iskolában egész nap. Ha nem megy el, jaj a családnak. A hatóság tudja a dolgát. Szabálysértési bírság, kizárás a közmunkából, támogatás megvonása. A mulasztó gyereket, hogy érezze tettének súlyát, védelembe veszi az állam. Ismerős a fordulat.

Ha nem tud lépést tartani a többiekkel, az ő baja. Nincs pardon. Mindenki egy ütemre lép. A tanterv megmondja, mikorra, mit kell tudnia mindenkinek. Nincs kivétel. A tanfelügyelő vigyázza a rendet. A pedagógus fél a tanfelügyelőtől, aki az állam által kiadott direktívák alapján értékeli az óráját. A pedagógus tanártársától is fél, aki az állam által kiadott direktívák alapján vizsgálja, minden szabályosan zajlik-e a másik szobában. A hivatal nyilvántart mindent. Nincs mit tenni. Buktatni kell. Pedig a pedagógus tudja a választ a kérdésekre: Lehet-e lépni mezítláb? Lehet-e lépni éhesen? Lehet-e lépni kialvatlanul? Lehet-e tartani az ütemet számkivetetten? Nem! De tudja a választ arra kérdésre is, ki szereti, ha gyermeke mellé koszos cigány gyermeket ültetnek? Senki! Ismeri sokak véleményét: ne járjanak egy osztályba, egy iskolába a magyarok és a cigányok! Nekik se jó! Visszahúzzák a többieket! Tanulják meg, hogy kell együtt élni velünk, magyarokkal, akik a legnagyobb kultúrnemzet vagyunk a világon. A Kúria megmutatta a helyes utat. Nem jogellenes az elkülönítés, ha cigány osztályt szerveznek, csak át kell adni az iskolát az egyháznak, csak rá kell venni a szülőket, tegyenek két keresztet a formanyomtatványra, amelyen az áll: ők akarták, hogy így legyen. Akinek nincs szakmája, nem jut sehova. Aki tizenöt évesen nem jut túl a hatodik évfolyamon ,az nem kap szakmát, átirányítják a hídprogramba. Tizenhat évesen irány a közmunka. Út a kiúttalanságba.

Van persze másik út! Ez az az út, amelynek a szélén nem maradhat senki. Ez az az út, amely a boldoguláshoz vezet. Nem a boldogsághoz! Ez az út magánút. Az elején lévő sorompót Orbán Viktor személyesen kezeli. Nagy a tülekedés a bejáratnál. A forgalom az úton kicsi. Az út széles, kikövezett, egyenes. A belépéshez feltétlen hűségre, engedelmességre, rugalmas gerincre van szükség. Az út végére nem lehet eljutni. Nincs vége. Az útnak állomásai vannak: jól fizető felügyelőbizottságok, hivatalok, kancelláriák, kaszinók, parlamenti, polgármesteri székek, szakértői és biztosi megbízások, alapok és támogatások. Csak bírni kell a szolgálatot. Csak be kell tartani a három majom tanácsát. Mert aki érdemtelenné válik, az az árokban találja magát.

Van másik út. Igaz az se vezet sehova. Mégis túlzsúfolt. Aki rajta van egy helyben, jobb estben körbe jár. Ezen az úton járnak mindazok, akik nem tudnak, nem akarnak rálépni a boldoguláshoz vezető útra. Akik abban bíznak tudással, szorgalommal, tisztességgel is előre lehet jutni. Nagyot tévedtek! Mára világossá vált, sem a közszférában, sem a magánszférában nem boldogul az, akinek nincsen megfelelő párttagkönyve, nincsen megfelelő patrónusa.

Van másik út? Igen! Kettő is! Az egyik út a határ túlsó oldalán kezdődik. Aki kimegy, ritkán téved vissza. A másik út az új köztársaság kikiáltásánál kezdődik. Ez az út az összefogás, a szolidaritás, az emberi méltóság útja. Ezt az utat azonban csak közösen lehet megtalálni.

Szerző: Szüdi János / nepszava.hu