h i r d e t é s

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan a Postánál

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan a Postánál

2016. február 16. - 11:02
0 komment

Sejthető volt, hogy nem véletlenül állt elő Németh Szilárd rezsiherceg a Magyar Posta Zrt-t érintő törvénymódosítójával. 

Forrás: stop.hu

A Gazdasági Bizottság ma tárgyalta a javaslatot, és döntött arról, hogy az országgyűlés elé kerülhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint alkotmányellenes törvénymódosító.

A tervezett változtatással gyakorlatilag kivennék a Magyar Postát az infótörvény hatálya alól, valamint a folyamatban lévő közérdekű adatigényléseket is leállítanák. Mindezt miért egyetlen állami vállalatra vonatkoztatva tennék meg? Mi szükség van rá, hogy a Posta titkolózzon bárki előtt is? Van-e köze mindennek a Magyar Posta Zrt. és egyéb cégek közötti szerződésekhez?

A Gazdasági Bizottság ülésén a napirendekkel kapcsolatos észrevételeknél a Bizottság alelnöke, a szocialista Tóth Csaba hivatkozott Péterfalvi Attila véleményére, miszerint a módosító alkotmányellenes. A testület ennek ellenére úgy döntött, hogy napirenden marad a Németh Szilárd féle javaslat. Dr. Galambos Dénes fideszes képviselő ezt úgy indokolta: "Most a tárgysorozatba vételnek nem az a tárgya, hogy kifejtsük a véleményünket az alkotmánnyal való összefüggésekkel kapcsolatban, erre az általános vita fog szolgálni." 

Galambos (aki egyben a módosító másik előterjesztője) viszonylag egyszerű indokkal hárította el azt az apró észrevételt, miszerint az Infószabadság Hatóság elnöke szerint alkotmányellenes a beadvány, mondván, hogy nem az a bizottság dolga, hogy ezt vizsgálja. Sajnos ez nincs így, hiszen az Alaptörvény a jogszabályi hierarchia legmagasabb pontján van, így egyáltalán nem értelmezhető (tartalmilag sem) az a módosító indítvány, ami összeegyeztethetetlen az alkotmányunkkal. Ennek ellenére elkezdődött a javaslat tárgyalása.

A képviselő egy ezer sebből vérző indoklást adott arra, hogy mégis napirenden maradjon a módosító. "Azt gondolom, hogy azzal mindenképpen meg kell barátkozni - nem egy éve vagyunk piacgazdaságban, most már hosszú évek óta -, hogy az adatigénylés nem járulhat hozzá ahhoz, hogy valaki indokolatlanul versenyelőnyben kerül egy olyan területen, ami a másik szegmense a Magyar Postának a piaci tevékenység, példát mondok, a csomagküldés területén. Egy adatközlés kikényszerítésével, például mennyiért küldi a posta a csomagokat, azt hiszem, hogy roppant triviális azt megérteni, hogy versenyhátrányba kerülne, illetve veszteséget okozna az adófizetőknek az, ha ezen adatok alapján valaki úgy indulna egy versenyben, ami torzítaná. Ilyen helyzet nem lehet célja a magyar kormánynak és az adófizetőknek, azt gondolom."

Nézzünk egy példát arra, hogy milyen módon kerülnek versenyhátrányba a különféle üzletek és szolgáltatók a hétköznapokban!

Ha elmegyünk egy műszaki boltba, hogy mosógépet vásároljunk, látjuk a háztartási gép árát, és nem véletlenszerűen vonják le majd egyenlegünkről az összeget, sőt, általában az összes reklámújságban is szerepel, hogy mennyiért vehetünk mosógépet. Ez a Postánál sincs másképp. Jogszabályi kötelesség, hogy mindenki számára elérhető helyen tüntessék fel az árakat. Itt van például a Magyar Posta Zrt. díjszabásokat tartalmazó weboldala. Felmerül tehát a kérdés: mégis hogy kerülne versenyhátrányba a Posta a módosító nélkül, mikor minden ár nyilvános?
Dr. Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezető-helyettese is szót kért a bizottsági ülésen, és kifejtette véleményét a módosító-javaslatról.

"Az én álláspontom az, hogy ez a javaslat ütközik az információszabadságról szóló törvénnyel, hiszen az ma is lehetőséget ad a bíróságok számára, hogy egy adatigénylési perben mérlegeléssel eldöntsék, hogy egy nem állami, hanem piaci területen működő, állami tulajdonban lévő gazdasági társaság által megkötött szerződések és bizonyos adatok mikor üzleti érdek miatt nem kiadhatók, és mikor nem áll fenn ez a kérdés. Tehát tulajdonképpen ez a javaslat most durva beavatkozás a bírósági eljárásokba, és erre utalva az én személyes álláspontom is az, hogy alkotmányellenes, az Alaptörvénnyel is ütközik, az információszabadságról szóló törvény rendelkezéseivel is ütközik, és korlátozza a bíróságot abban a mérlegelésben, hogy adott ügyben, egy konkrét ügyben eldöntse, hogy egy állami vállalat tevékenysége mikor része az üzleti titoknak, és mikor nem" - indokolta álláspontját Tóth Bertalan, és kérdéseket is intézett Galamboshoz.

"Miért pont a Magyar Posta tevékenységét kívánja, úgymond, nem közérdekűvé tenni vagy a Magyar Posta bizonyos tevékenységeit nem közérdekűvé tenni, hiszen rengeteg más állami vállalat is működik, amely nemcsak konkrét közvetlen állami feladatot lát el? Van-e olyan konkrét üzleti tevékenysége a Magyar Postának, nem állami, hanem piaci tevékenység, amely miatt most ez a törvényjavaslat benyújtásra került, vagy van-e olyan, kormányzat részéről megszületett szándék, tehát, hogy a Miniszterelnökség az, amely felügyeli a Magyar Postát, tehát, hogy onnan jött-e ez az úgynevezett megrendelés, hogy egy ilyen törvényjavaslatot tárgyaljon a parlament?"

Az MSZP-s képviselő szót ejtett azokról a szerződésekről is, amelyeket a Magyar Posta Zrt. kötött az FHB bankkal. A kérdése arra vonatkozott, hogy vajon problémát jelentene-e a Fidesznek, ha ezek a szerződések nyilvánosságra kerülnének, illetve hogy van-e valami oka annak, hogy a kormánypárt nem bízik meg az igazságszolgáltatásban, hogy a bírák dönthessék el, melyik információ sért üzleti titkot és melyik nem. Az utolsó kérdés arra vonatkozott, hogy van-e valamilyen bírósági eljárás folyamatban, amiért most fontos ez a törvényjavaslat, és amiért a törvényjavaslat folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kívánja az új rendelkezéseket.

Galambos a válaszában ismételten a csomagküldésről beszélt. Úgy tűnik, hogy szerinte a módosító azért fontos, mert ha kiderülnek a csomagküldés árai, a konkurencia ezzel visszaélhet. Nem tudjuk, hogy a képviselő járt-e már a Posta weboldalán, de ezúton ajánljuk ismételten a figyelmébe, ahol az összes árat megtekintheti.

A bizottsági ülés végén 10 igen, 3 nem arányban a testület támogatta a módosító tárgysorozatba vételét.

 

Jabronka Richárd / stop.hu