Végzetes kórházi altatás Mosonmagyaróváron

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Végzetes kórházi altatás Mosonmagyaróváron

2016. június 08. - 10:53
0 komment

Első fokon felfüggesztett fogház a négy felelősnek - írja a Kisalföld.

Halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt első fokon két év próbaidőre felfüggesztett másfél év fogházra ítélte a Mosonmagyaróvári Járásbíróság a kórházi altatásos ügy mind a négy vádlottját szerda délelőtt.

A Karolina Kórházban 2013 júliusában műtét közben történt haláleset miatt indult az eljárás. A műtőben a felújítást követően első alkalommal végzett operáció során az altatásnál komplikáció lépett fel, amelynek során a beteg meghalt. A második műtét során ugyanolyan tüneteket mutató komplikáció lépett fel, mint az elsőnél, ekkor az altatást végző orvos utasítására a beteget az altatógépről levették, amelynek következtében az állapota helyre állt és az operációt kézi lélegeztetés mellett fejezték be. Ezt követően a gyógyászati gázellátó hálózatot a kivitelező segítségével ellenőrizték és megállapították, hogy a kivitelezéskor az oxigén gáz és az altatógáz vezetékét felcserélték, így a vezetéken az oxigén helyett altatógáz áramlott. A műszaki átadás és a gyógyászati gázellátó hálózat előírás szerint gázazonossági próbája elmaradt, ami a kivitelezés során okozott hibát kiküszöbölhette volna.

Az eset miatt a gázhálózat kiépítését végző szakember, az építésvezető, a műszaki igazgató, valamint a kórház részéről a felújítás projektmenedzserét ítélte el a bíróság.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész súlyosbításért, míg a vádlottak felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.

kisalfold.hu