Továbbra is csúszik a pótlékok kifizetése az orvosok és szakdolgozók részére a Honvédkórházban. Olyannyira, hogy az idén az intézmény dolgozói még nem kaptak teljes fizetést - értesült az ATV Híradója.
Nem jól használják az egészségügyben keletkező adatokat, pedig ezekből sok minden kiolvasható lenne. Finanszírozási modellváltásra lenne szükség, ezt pedig már pilotprojektek is alátámasztják - hangzott el az IME egészségügyi konferenciáján.
Önkezével vetett véget életének az a férfi, akinek gyakorlatilag vizsgálatok nélkül írtak fel két különböző tablettát a debreceni kórház pszichiátriáján. A feleségét segítő jogvédő szervezet panasza nyomán most hatósági eljárás indult a kórház ellen – többek között a nem megfelelő ellátás nyújtása miatt.
Hónapról hónapra nő a járó- és fekvőbetegeket ellátó intézményekben a kifizetetlen számlák összege, a legfrissebb államkincstári adatok szerint 35,6 milliárd forinttal tartoznak a kórházak - mondta Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.