2022-re ígérték a Szent János kórház felújítását, de maradt az, ami 40 éve: romhalmaz
Egészen gyászos állapotokról uralkodó képeket osztott meg Facebook-oldalán egy anya, aki a Szent János Kórház baleseti osztályára vitte a fiát a napokban.
A kormány 2018-ban azt ígérte: a ciklus végéig megújul az intézmény. Neki is láttak ugyan több év késéssel, de az egészségügyi szakszervezet szerint a munkálatok rendkívül lassan haladnak.
Leszakadt radiátor, ütött-kopott ajtó, penészfoltoktól feketéllő fal – a Szent János kórház baleseti osztályán készítette a felvételeket és osztotta meg közösségi oldalán Tallós Andrea, aki bokatörés gyanúja miatt vitte fiát a kórházba. A Híradónak azt mesélte: méltatlannak érezte a helyzetet.
Miközben az orvosok és a mentősök erejükön felül dolgoznak, láttam ezt a borzalmat, amit gyerekkoromban is. Nem nagyon változott azóta semmi, csak eltelt negyven év.
A Szent János kórház felújításának ügye évek óta húzódik. 2018-ban az Orbán-kormány azt ígérte, hogy a ciklus végéig befejezik a felújítást, és a Szent János kórház lesz az egyik kiemelt, vagyis súlyponti kórháza a fővárosnak.
A Szent János kórház tervezéséhez 495 millió forintot biztosít a kormány. Ez azonnal rendelkezésre áll, így a Szent János kórházban sürgősségi ellátással, több mint 500 ágyas felépítése, újjáépítése történhet meg – közölte 2018 októberében Gulyás Gergely.
2019-ben még mindig nem írták ki a pályázatot. Azt remélem, hogy májusban a tervezési közbeszerzés kiírható – mondta áprilisban ugyancsak Gulyás.
Erre végül 2 évet kellett várni.
Az RTL Híradó a kórháztól, a Miniszterelnökségtől és az EMMI-től is kért interjút az ügyben, hiába. (rtl.hu)