3 évet kapott Mengyi Roland, a fideszes Voldemort
A Voldemortnak becézett, volt fideszes képviselőt korrupció miatt ítélték börtönre. - írja magyarnarancs.hu.
Három év szabadságvesztésre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék Mengyi Roland volt fideszes országgyűlési képviselőt, akit költségvetési csalás kísérletével és befolyással üzérkedéssel vádoltak
Ezen felül Mengyit hat évre eltiltották a közügyektől és 4 millió forint pénzbüntetést is kapott.
Mint arról mi is beszámoltunk, 2017-ben a Központi Nyomozó Főügyészség kiemelt jelentőségű ügyben emelt vádat Mengyi Roland országgyűlési képviselővel és hat társával szemben a Fővárosi Törvényszéken.
Konkrétan arról volt szó a vádirat szerint, hogy Mengyiék szociális szövetkezeteknek járó uniós pénzeket, összesen közel 500 millió forintot szerettek volna lenyúlni valós teljesítés nélkül. Az országgyűlési képviselő emellett kétszer 5 millió forintot is kért azért, hogy elrendezze a pályázati kiírásokat. A pályázatokat végül elutasították, így vagyoni hátrány nem keletkezett.