A 106 egyéni választókerületből 74-ben előre borítékolható a vasárnapi parlamenti választás végeredménye: az előzetes elemzések, illetve a Népszava számításai alapján az ellenzéki összefogás 33, a kormánypártok pedig 41 körzetben biztosra mehetnek. Így a választás végeredménye 32 olyan, bizonytalan – billegő – választókerületben dől el, ahol az ellenzéki, illetve a Fidesz-KDNP-s jelölt között 10 százaléknál kisebb a különbség. (A 199 képviselői helyből 93-at ugyan listás szavazatok alapján osztanak ki, de a töredékszavazatok, illetve a győzteskompenzáció rendszere miatt itt is sokat számít, hogy mi lesz az egyéni körzetekben).

Jól mutatja, mennyire kiélezett a küzdelem a hatalom és a kormányváltást akaró ellenzéki összefogás között, hogy néhány nappal a voksolás előtt is többféle forgatókönyv létezik a majdani végeredményre. S nemcsak a Népszava tapogatózik félhomályban a vasárnapi szavazás kimenetelét illetően, de a közvéleménykutatók is. Egyöntetű a vélemény: az április 3-i voksolás eredménye attól függ, hogy a két nagy tömb hogyan tudja mozgósítani a híveit, és még inkább attól, mennyi szavazót tudnak maguk mellé állítani a részvételükben bizonytalanok vagy pártot még nem választott biztos szavazók több százezres táborából. Az elemzők úgy vélik, akár részvételi rekord is születhet holnapután. Eddig a legtöbben, a választásra jogosultak 73,51 százaléka 2002-ben a második fordulóban – a Fidesz emlékezetes, „kétmilliós” Kossuth téri nagygyűlése után – járult az urnákhoz, legutóbb, 2018-ban 70,22 százalék szavazott. Most a szakértők a 75-80 százalékos részvételt sem tartják elképzelhetetlennek.

Az ellenzék elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban mehet biztosra. A fővárosban jelen állás szerint mind a 18 egyéni körzetben nyerhetnek jelöltjei, emellett Pécsen, Miskolcon, Szegeden, Nyíregyházán, Szolnokon, Kaposváron, Dunaújvárosban, Békéscsabán, valamint a budapesti agglomerációban tűnik úgy, hogy bizonyosan a kormányváltást akaró szavazók lesznek többségben. A Fidesz-KDNP a nagyvárosokat is magukba foglaló körzetek közül elsősorban azokban számíthat mandátumra, ahol sok kistelepülés is a választókerület része – Kecskemét, Székesfehérvár, Győr, Debrecen egyik körzete, illetve Zalaegerszeg –, illetve a klasszikus kisvárosi-falusias körzetekben, továbbá az alföldi tanyavilágban.

A billegő választókerületek közül 15-ben az ellenzéki összefogás, 17-ben a kormánypártok jelöltjeinek nagyobb valamivel az esélyük a győzelemre, de mint a neve is mutatja, ez bármilyen irányba eltolódhat. Az ellenzék leginkább a pesti agglomeráció mellett szintén a nagyobb városokat is magukba foglaló vegyes körzetek urbánus szavazóiban bízhat – Tatabánya, Eger, Kazincbarcika, Győr, Salgótarján, Tapolca –, illetve azokban a körzetekben állnak jobban riválisaiknál, ahol a korábbi Fidesz-KDNP-s képviselő ellen, mint a törökszentmiklósi Boldog István, az esztergomi Völner Pál és az orosházi Simonka György, büntetőeljárás indult. A kormánypártok viszont abban bízhatnak, hogy a hasonló adottságú vegyes körzetekben a bázisukat jelentő falusi voksok ellensúlyozzák a városi, inkább kormányváltó hangulatot. Nem véletlen, hogy a körzethatárok 2011-es átrajzolásánál erre is nagyon figyelt a kétharmados Fidesz-KDNP-s többség.

A kormánypártok egy, a 2018-ashoz hasonlósan sikeres mozgósítás esetén, és természetesen, ha az utolsó napok kampányának köszönhetően el tudják érni, hogy a bizonytalan szavazók nagy része ne járuljon az urnákhoz, sőt, az ellenzéki választók egy részét is sikerül elbizonytalanítaniuk, akár a vártnál-reméltnél is nagyobb győzelmet arathatnak az egyéni választókerületekben. A bizonytalanok jelentős távolmaradása ugyanis egyértelműen az ellenzéket sújtaná (a korábbi évek tapasztalata és a jelenlegi felmérések alapján a nem elkötelezett szavazók nagyobb arányban húznak az ellenzékhez, mint a jelenlegi hatalomhoz), ami azt jelentené, hogy még azokban a billegő körzetekben is a Fidesz-KDNP örülhetne, ahol jelenleg az ellenzék áll valamivel jobban. Ez adott esetben 70-nél is több mandátumot jelentene számukra, amitől a kétharmad ugyan még nem jönne össze, de a listás helyekről bejutott képviselőkkel kényelmes kormányzótöbbséget adna, hiszen az egyéniben begyűjtött voksok is jobban gazdagítanák a kompenzációs listát.

Persze létezik olyan forgatókönyv is, amikor a választási rendszer 2011-es, a regnáló hatalomra szabott átalakítása éppenséggel az ellenzéknek kedvezne, hiszen egy esetleges minimális siker is biztos többséget hozna számukra az Országgyűlésben. Egy sikeres ellenzéki mozgósítás esetén, melybe természetesen beletartozik, hogy a bizonytalanok közül minél több szavazót tudnak rávenni a voksolásra, és emellett az elmúlt napok-hetek kormányra ráégő ügyeit – a teljesség igénye nélkül: az orosz lehallgatás a külügyben, a szinte teljes külpolitikai elszigetelődés, az államháztartás rekordhiánya, a két számjegyű infláció, a reálbérek értéktelenedése, a pedagógussztrájk – a szavazók tömegéhez sikerül eljuttatniuk. Ebben a forgatókönyvben előfordulhatna, hogy olyan választókerületeket is elbuknának a kormánypártok, ahonnan évtizedekig biztosan szállították a mandátumot. Ebben az esetben nemcsak a főváros és a déli négy körzet kivételével egész Pest megyében nyerne az ellenzéki összefogás, de olyan ikonikus helyeken is triumfálhatna, mint Hódmezővásárhely – ahol az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter a Fidesz egyik ikonjával, Lázár Jánossal mérkőzik –, Székesfehérvár, Győr, Szombathely, Veszprém, és legfőképpen Debrecen, ahol Kósa Lajost lehetne letaszítani a maga alá képzelt trónról, illetve több, olyan nyugat- és közép-dunántúli választókerületet is elbuknánk a kormánypártok, melyeket az 1994-es nagy szocialista visszarendeződés kivételével mindvégig a Fidesz és aktuális csatolmányai uraltak.

Az összellenzék számára kedvező végkimenetel adott esetben 55-57 egyéni mandátumot is jelenthetne, ami a győzteskompenzációval és a listás eredményekkel bőven száz feletti ellenzéki képviselőt – azaz kormányváltást – jelentene a parlamentben. (Népszava)