600 lengyel tapsol majd Rétvárinak március 15-én
Most nem Békemenetre hívta a vendégeit a CÖF, mert az "nehéz hadtest" lenne. Helyette a "könnyűlovasság" ideje van itt, a kormány Huszármenetet is szervez.
Örömmel tudósít a Civil Összefogás Fóruma, a Fidesz-KDNP mellett mindig büszkén kiálló "civil" szervezet: idén 600 fős különvonattal érkeznek lengyel barátaik a budapesti március 15-i ünnepségre. A CÖF a Bem szobornál szervez megemlékezést a Gazeta Polska lengyel napilappal együtt. Beszédet mond majd a lap főszerkesztője, Csizmadia László CÖF-elnök, valamint Rétvári Bence parlamenti államtitkár. Csizmadia korábban azt nyilatkozta, idén nem lesz Békemenet március idusán:
"a Békemenet – nem szeretek magamtól idézni -, de egy nehéz hadtest, nem pedig egy könnyű lovasság".
Ennek megfelelően, csak a kormány támogatóinak könnyű lovasságával lehet majd találkozni a nemzeti ünnep alkalmából - a Kossuth térről reggel "Huszármenet" indul majd a Múzeumkertbe, ahol fél 11-kor Orbán Viktor intézi majd szavait a néphez.
Az ünnep napján a Múzeumkertben és a budai Várban egész napos programokkal várják az ünneplőket. Előbbi helyszínen többek közt lósimogatás és tánctanítás lesz, a Várban pedig kutyavásár. Aznap 10 órától 15 óráig a "magyar zászló és címer napja alkalmából" 1848 méter hosszú nemzeti zászlót húznak ki az Andrássy úton, az Oktogon és a Hősök tere között. (nepszava.hu)