h i r d e t é s

A 28 milliárd forintos úton bő 2 évig bírta magát egy híd

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A 28 milliárd forintos úton bő 2 évig bírta magát egy híd

2020. június 18. - 09:49

A 8-as út Várpalotát elkerülő szakaszát 2018. március 9-én személyesen Orbán Viktor adta át. A beruházás második ütemében egy galogos híd is épült, amelynek megvalósítását nem győzték dícsérni az átadás idején.

A lebontott gyalogoshíd

Orbán az átadáson azt mondta, hogy ez a fejlesztés százezer ember életminőségén és rengeteg vállalkozás versenyképességén fog javítani.

Az összesen mintegy 28 milliárd forintba kerülő, közel hat kilométer hosszú elkerülő út átadásán Orbán Viktor kiemelte, a beruházással jókora adósságot törleszt a kormány Várpalota felé, hiszen a 8-as számú főút városi szakaszán 20 ezer jármű dübörgött át naponta.

Természetesen Orbán Viktor az egyik első ember volt, aki végigautózhatott az új elkerölő úton, ahogy a miniszterelnök úr fogalmazott: "Régen volt az első éjszaka joga, most az első út joga... Ius primae noctis.

2019 decemberében problémák adódtak

Meglepődve tapasztalhatták a 8-as úton autózók, hogy annak Várpalotát elkerülő szakaszán aláállványoztak egy fölötte átívelő hidat. Pedig a kétszer kétsávos utat alig két éve adták át.


Fotó: Dániel Mária Magdolna

A miniszterelnök nagyon büszke volt az átadott útra. Az átadás után maga próbálta ki először, hangsúlyozva, "ez nem egy Patyomkin-átadás, ez tényleg megépült". 

Az aládúcolásról a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. azt mondta, hogy erre azért volt szükség, mert "Az őszi esőzéseket követően társaságunk szakemberei vízmegállást tapasztaltak a hídon, az okok vizsgálata folyamatban van. A javítási technológia a vizsgálat lezárását követően határozható meg. A meghibásodás javításának ütemezését, időigényét a szükséges beavatkozás mértéke és az időjárás is befolyásolja. A munkálatok várhatóan legkésőbb jövő tavasszal elvégezhetők lesznek. Mivel a meghibásodás a jótállási időszakban történt, minden felmerülő költség a vállalkozót terheli."


2019. december 20-án így nézett ki a híd.

A kormány egyébként 28 milliárd forintot adott a 9,4 kilométer megépítésére, amit az SDD Konzorciuma, a Dömper Kft. cseh és szlovák érdekeltségű partnereivel, a Subterra-Raab Kft.-vel illetve Pannon-Dobrastrav Kft.-vel végzett el.

Az SDD a 2014-ben kezdett beruházás mindkét ütemét elnyerte, a 2016-ban kezdett másodikat, amelyre  most a javítás esik, hirdetmény nélküli közbeszerzési eljáráson vitték el. A konzorcium utólag kétszereplőssé vált: a Pannon-Dobrastav 2018. májustól ugyanúgy Abronits (Abronics) Róbert érdekeltségébe tartozik, mint a Dömper Kft. is.

A Dömpert egyébként a felvetett innovatív megoldásai miatt választotta az NIF – így szól a hivatalos indoklás. Az átadáskor a Dömper Kft. fürdött a sikerben, amit azzal érdemelt ki, hogy szokatlanul nehéz talajon, bányászattal meglazított felvizes terepen, illetve egy lezárt szemétlerakó felett vezette át az utat. A Dömper projektvezetője elismerőleg szólt arról az ünnepségen, hogy a Dömper sikeresen megtalálta a zöld megoldásokat a problémákra, az alábányászott talaj adta kihívásokra, ráadásként az út melletti természeti környezetet is jelentősen fejlesztette.

Azért is furcsa volt a híd aládúcolása, mert korábban azért méltatták a kivitelezőt, hogy kiváltotta a vizes agyagos talaj legfelső rétegét: acélhálós georácsot alkalmaztak, amit állítólag nagy teherbírású kővázzal töltöttek fel. Sőt, a munkálatok leírása szerint úgynevezett mélyszivárgó-rendszerrel vezették el a talajvizet, hogy ne kerülhessen víz a pályaszerkezetbe és az útalapba.

Minden csepp vízre azonban a dömperesek figyelme se terjedhetett ki. (magyarnarancs.hu)

2020-ban újabb munkafázis következett

Az állami cég honlapján úgy fogalmaztak, hogy "garanciális munkákat végeznek, amelyet 2020 első felében fejeznek be."

2020. június 14-én itt tartottak a garanciális munkálatok:


Fotó: Dániel Mária Magdolna

Fotó: Dániel Mária Magdolna

Úgy tűnik nem jött be az átadáskor agyon dícsért kivitelezési módszer. A híd elbontásra került.