h i r d e t é s

A 30 év alatti amerikai felnőttek kétharmada nem tudja, hogy hatmillió zsidó halt meg a holokausztban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A 30 év alatti amerikai felnőttek kétharmada nem tudja, hogy hatmillió zsidó halt meg a holokausztban

2020. szeptember 16. - 07:11

Közel 50 százalékuk egy koncentrációs tábort sem tud megnevezni.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Megdöbbentő eredményeket hozott aNew York-i központú, a holokauszt túlélőinek anyagi követeléseivel foglalkozó tanács, a Claims Conference kutatása, amelyben 18-39 éves amerikaiakat kérdeztek a holokauszttal kapcsolatos ismereteikről. - írja a 444

Ez alapján közel kétharmaduk nem tudja, hogy hatmillió zsidót öltek meg a holokauszt idején, és tízből egy ember azt hiszi, maguk a zsidók okozták a holokausztot. 

A megkérdezettek 48 százaléka egyetlen koncenctrációs tábort sem tud megnevezni, és 23 százalékuk lehetségesnek gondolja, hogy a holokauszt egy mítosz, vagy legalábbis el van túlozva. 12 százalék azt mondta, sosem hallott róla, vagy nem biztos benne, hogy hallott valaha a holokausztról.

Jelentős arányban, 56 százalékban találkoztak már náci szimbólumokkal, és közel 50 százalékában holokauszttagadó véleményekbe is belefutottak a közösségi médiában vagy máshol.

A kutatás alkalmas volt arra is, hogy rangsort állítsanak fel a különböző amerikai államok közt aszerint, hogy a fiatal felnőtteknek hol, milyen ismereteik vannak a témában. Ehhez három szempontot választottak: hallottak-e már a holokausztról, meg tudnak-e nevezni egy koncentrációs tábort vagy gettót, és tudják-e, hogy hatmillió zsidó halt meg.

A legtöbben, 42 százalékban Wisconsinban feleltek meg mindhárom kritériumnak, utána következik Minnesota (37 százalék) és Massachusetts (35 százalék). A lista végén Florida (20 százalék), Mississippi (18 százalék) és Arkansas (17 százalék) található.

A megkérdezettek kétharmada szerint tanítani kell az iskolában a holokausztról, és 70 százalékban elfogadhatatlannak tartják a neonáci nézeteket. 

A kutatás országszerte ezer interjún alapult, ezen kívül államonként tovább 200-200 interjút vettek fel. (444.hu)