h i r d e t é s

A bizonytalanokat jobban elérte az ellenzék, mint a Fidesz

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A bizonytalanokat jobban elérte az ellenzék, mint a Fidesz

2022. február 21. - 08:55

A Publicus közvélemény-kutatása szerint február közepén az ellenzék szűken, de vezetni kezdett.

A kép illusztráció! - Forrás: The Conversation

Picurka előnyük van a Fidesszel szemben a szavazók között, és a bizonytalanok egy nagyobb részét is megnyerték – ám itt a legnagyobb tömböt még mindig azok adják, akik elmennek majd szavazni, de még nem tudják, hogy melyik oldalra is voksoljanak.

Népszava megbízásából készített felmérést a Publicus Intézet, amelyben azt vizsgálták, hogy a bizonytalanok körében milyen változásokat hozott a kampány hivatalos megkezdése. A cikk szerint a kiélezettnek tűnő verseny meghozta a szavazók részvételi kedvét, a megkérdezettek 73 százaléka azt nyilatkozta ugyanis, hogy tavasszal biztosan el fog menni voksolni. További 9 százalék azt mondta, hogy valószínűleg elmey valakire behúzni az x-et április 3-án. 

A közvélemény-kutatásból – mely a február közepi állapotokat tükrözi – kiderült, az ellenzéki összefogás (Egységben Magyarországért) híveit a kampánykezdet jobban megmozgatta, mint a Fidesz támogatóit: előbbi csoportból 87 százalék ígérte biztosra a részvételét a választáson, míg az utóbbi csoportból csak 82 százalék. 

A cikk szerint azok körében, akik biztosra ígérik a szavazáson való részvételület, de még nem döntöttek, hogy melyik oldalra tegyék a voksukat, azok körében is jobban áll az ellenzék, mint a Fidesz: 27 százalékuk örülne annak, ha április 3. után az ellenzéki összefogás alakíthatna kormányt, míg 17 százalékuk mondja azt, hogy a Fidesznek kellene folytatnia a megkezdett utat. 50 százalékuk viszont úgy ígéri a szavazáson való részvételt, hogy abban bizonytalan, szeretne-e kormányváltást, vagy sem – vagyis a cikk szerint még lehet tartalék mindkét oldal számára a mozgósításban.

Az összes megkérdezett 34 százaléka az Egységben Magyarországért-ra (ellenzéki összefogás) adná a voksát április 3-án, ez a cikk szerint már elmozdulást jelent a decemberi és januári mélypontokról: decemberben a Fidesz javára 33-31 volt az állás, januárban 33-32-re szépített az ellenzéki összefogás, és februárra ezt sikerült 34 százalékra feltornázni úgy, hogy a Fidesz-KDNP-re az összes megkérdezett 32 százaléka adná a voksát. (A Publicus külön nem méri az ellenzéki összefogásban résztvevő pártokat, mivel egységben indulnak.)

A kisebb pártokra is rákérdeztek a közvélemény-kutatás készítői, ezek alapján az jött ki a Népszava cikke szerint, hogy a Gattyán György pornómilliárdos nevével fémjelzett Megoldás Mozgalomra a megkérdezettek kevesebb mint egy százaléka mondta, hogy rájuk szavazna. A felmérés szerint a szélsőjobbos Mi Hazánk Mozgalom 2 százalékon áll, de szakértők szerint akár meg is ugorhatja a parlamentbe jutási küszöböt (5 százalék). A Magyar Kétfarkú Kutya Pártot a Publicus egy százalékos támogatottságúra mérte.

A Népszava ismertette a Závecz Research múlt heti felmérésének eredményét is, ahol az jött ki, hogy a Fidesz-KDNP 3 százalékkal vezet a közös ellenzéki listával szemben. Náluk múlt év végén még az ellenzéki összefogás vezetett pár százalékkal a Fidesszel szemben. Az ő felmérésük szerint februárban a választókorú népesség 38 százaléka a Fidesz-KDNP, 36 százalék az Egységben Magyarországért listáját támogatta, 3 százlaék a Mi Hazánkét, 2 százalék a Kutyapártét. 

A kutatás szerint a 3,1 millió kormánypárti szimpatizánsból 1,8 millió biztos abban, hogy szavazni fog, 1,2 millióan valószínűsítik ezt, és nagyjából 100 ezren passzívak. Az ellenzéki lista 2,9 millió hívéből 1,7 millióan biztos résztvevőnek mondják magukat, 1 millióan valószínűnek tartják, hogy elmennek voksolni, 100 ezren viszont nem tartják ezt valószínűnek" - olvasható a Népszava cikkében. (Propeller)