h i r d e t é s

A budapesti székhelyű orosz "kémbankból" Csehország után Románia is kilép

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A budapesti székhelyű orosz "kémbankból" Csehország után Románia is kilép

2022. február 28. - 10:27

Csehország után Románia is kilép a budapesti székhelyű, orosz többségi tulajdonú Nemzetközi Beruházási Bankból (NBB) az orosz-ukrán háború miatt – írja az adevarul.ro. 

A kép illusztráció! - Forrás: Pénzügyminisztérium

Az orosz befolyás alatt álló NBB-nek kilenc volt, vagy jelenlegi szocialista ország a tagja, amelyeket pénteken a szintén tag Csehország szólított fel a szervezetből való kilépésre. Erről akkor a Reuters számolt be, most viszont a román kormány maga közölte, hogy az NBB-ből való kilépést lehetővé tévő eljárást kezdeményeznek.

Az NBB-t 1970-ben hozták létre a KGST-országok gazdasági fejlődésének előremozdításáért, akkor a keleti blokk minden országa tag volt még. A rendszerváltás után a szervezet veszített jelentőségéből és az Európai Unión belüli tagok egymás után léptek ki. 2012-ben Vlagyimir Putyin orosz elnök élesztette újjá az egykori kommunista blokk intézményét Moszkvában, 2015-ben pedig Magyarország is visszalépett a szervezetbe.

A Nemzetközi Beruházási Bank 2019-ben, amerikai tiltakozás ellenére tette át a székhelyét Moszkvából Budapestre. Akkor a legnagyobb kritikát a bank alkalmazottainak és vendégeinek szavatolt diplomáciai mentesség váltotta ki, ami szakértők szerint alkalmat adhatott orosz ügynökök, kémek beutazására Magyarországra, ezzel a schengeni övezetbe. Ezért is nevezték sokan már akkor „kémbanknak” az NBB-t, a pénzintézet azonban többször is tagadta ezt a vádat.

A szervezetben Oroszországnak van a legnagyobb részesedése, Magyarország pedig a második legnagyobb tulajdonos. Csehország és Románia kilépésével az oroszoknak 50 százalék felettire fog növekedni a részesedése, a Napi.hu ugyanakkor már arról írt, hogy mivel az NBB az ENSZ-nél van bejegyezve, rá nem vonatkoznak a háború miatt bevezetett nyugati szankciók.

A szintén tag Lengyelországról, Szlovákiáról és Bulgáriáról egyelőre nem tudni, hogy tervezik-e a kilépést. Magyarország elvileg támogat minden Oroszország elleni közös uniós és más nyugati szankciót, de hogy az NBB-ből való kilépésbe belemenne-e az Orbán-kormány, egyelőre kérdéses. Ahogyan az is, hogy a kormány által ingyen biztosított budapesti irodaépületeit, azok biztosítását, valamint egy sor előjogot és sok pénzügyi szabály alól való mentességet – visszavonna-e a kabinet.

Az NBB budapesti székházát tavaly áprilisban Varga Mihály pénzügyminiszter adta át, augusztusban pedig Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szijjártó Péterrel tekintette meg az épületet.

Az Egységben Magyarországért ugyanakkor még szombaton Oroszország Ukrajna elleni agressziója miatt azonnali szankciókat követelt a magyar kormánytól, ezek között pedig az NBB kiutasítása is szerepelt.

Míg az Európai Unióban Orbán Viktor az, aki sokszor Putyin trójai falovaként viselkedik, addig pénzügyekben ez az úgynevezett Nemzetközi Beruházási Bank jelenti Oroszország trójai falovát

– jelentette ki a momentumos Hajnal Miklós. „Az Egységben Magyarországért azt követeli az Orbán-kormánytól, hogy azonnal hatállyal zárja ki Magyarországról, a magyar pénzügyi rendszerekből ezt az orosz kémbankot, amelynek a dolgozói ráadásul diplomáciai védettséget is élveznek” – mondta a politikus. (Telex)