h i r d e t é s

A DK nem vesz részt az ellenzéki pártok összefogásában Szegeden

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A DK nem vesz részt az ellenzéki pártok összefogásában Szegeden

2019. július 05. - 15:50

Közösen indul az ellenzéki pártok többsége - az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP és Jobbik -, valamint az Összefogás Szegedért Egyesület az őszi önkormányzati választásokon a Tisza-parti városban, a Demokratikus Koalíció nem vesz részt az összefogásban - jelentette be a szocialista párt Csongrád megyei elnöke pénteken.

Szabó Sándor az együttműködésben részt vevő pártok helyi vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: támogatják Botka László polgármester újraválasztását és programját.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus kifejtette, céljuk, hogy Szeged mind a húsz egyéni önkormányzati körzetében egyetlen közös jelölt induljon a Fidesszel szemben.

A politikus úgy fogalmazott, a felmérések azt mutatják a szegediek 70 százaléka szerint a városban jó irányba mennek a dolgok, ez visszaigazolása az elmúlt 17 évben elvégzett munkának.

Az elért eredmények és értékek megőrzéséért kötöttek megállapodást az együttműködésben részt vevő pártok és civilek - tette hozzá.

Szabó Sándor kérdésre válaszolva azt mondta: korábban soha nem jött létre a jelenlegihez hasonlóan széles körű összefogás Szegeden.

A Demokratikus Koalícióval is megállapodás született, de ezt az európai parlamenti választásokat követően a fővároshoz hasonlóan "felrúgták".

Az együttműködő szervezetek továbbra is nyitottak az egyeztetésre, várják a DK-t az összefogásba - mondta, hozzátéve: "amennyiben nem jönnek, nekik is tudniuk kell, ezzel a Fideszt támogatják". (MTI)

Frissítés - 2019. július 6. 10:32

DK: Folynak a tárgyalások Szegeden

Régóta húzódó tárgyalások vannak arról, hogy Szegedet hogyan lehet az Orbán-rendszerrel szembeni ellenzék városának megtartani. Ezek a tárgyalások bölcsességet és kompromisszumkészséget igényelnek. Két célunk van. A város maradjon a demokraták kezén, illetve Szeged sokszínű, demokrata lakossága kellő súllyal hallathassa szavát a közgyűlésben. A Demokratikus Koalíció arra törekszik, hogy megállapodásra jussunk. Ehhez minden bizonnyal minden félnek kellő önmérsékletre, nagyvonalúságra van szüksége. Mi ezt fogjuk gyakorolni.

DK Sajtóiroda
Kiadó: Demokratikus Koalíció (OS)