A DK szerinte ez az érdeke Magyarországnak és az EU-nak
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Európai Unió menekültek elosztására vonatkozó javaslatának elutasítása súlyosbítja a menekültválságot.
Niedermüller Péter, a párt alelnöke, európai parlamenti képviselő az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország az Európai Unióhoz önként csatlakozott, tagságunk nemcsak előnyökkel jár, hanem a kötelezettséggel is. Emlékeztetett arra, hogy Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke az Országgyűlés csütörtöki vitájában Magyarországra érkező menekültek százezreivel riogatott, holott a nyilvánosságra került javaslat szerint az országnak csak néhány ezer menekültről kellene gondoskodnia. Eközben más tagállamok ennek a létszámnak sokszorosát vállalják - jegyezte meg Niedermüller Péter.
Hangsúlyozta: álláspontjuk szerint a menekültek elosztására vonatkozó javaslat Magyarország és Európa érdekeit szolgálja, ezért elutasítják a kormány országgyűlési határozati javaslatát.
Az Európai Bizottság által javasolt, a migránsok elosztásáról szóló kvótarendszerrel kapcsolatban az Országgyűlés európai ügyek bizottsága a kifogásokról javaslatot fogalmazott meg, amelynek parlamenti vitáját csütörtökön folytatták le az Országgyűlésben.