h i r d e t é s

A dolgozók nem hátrálnak, 24 órás sztrájk jön a Continental makói gyárában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A dolgozók nem hátrálnak, 24 órás sztrájk jön a Continental makói gyárában

2021. február 24. - 07:27

Két órára beszüntették a munkát a gyöngyösi B. Braun dolgozói. A makói gumigyárban újabb sztrájkot szerveznek.

Fotó: Béres Márton / Népszava

Két műszak dolgozói sztrájkoltak egymás után szinte teljes létszámban kedden 13 és 15 óra között az egyszerhasználatos orvosi eszközöket gyártó B. Braun gyöngyösi üzemében. A mintegy 600 dolgozó az udvaron gyülekezett a járványügyi előírásokat betartva – tudtuk meg László Zoltántól, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökétől. Az éjszakai műszakot teljesítő munkavállalók nem tudtak részt venni a figyelmeztető sztrájkban, de támogatásukat földbe tűzött Vasas-zászlók sokasága fejezte ki.

Az 1600 dolgozót foglalkoztató cégnél korábban megrekedtek a bértárgyalások. László Zoltán szerint az elmúlt egy hétben bérkérdésekről nem is egyeztetett velük a cégvezetés, a keddi találkozón is csak a sztrájk feltételeiről volt szó. A szakszervezet a 10 százalékos béremelési igényéből ugyanakkor már engedett, és most 8 százalékos alapbéremelést kér, de azt mindenkinek. A cég által ajánlott maximum 5,4 százalékos emelést viszont nem tartják elfogadhatnak, pláne, hogy az számos dolgozóra nem is vonatkozna – mondta László Zoltán.

A B. Braun korábbi közleménye szerint az általuk kínált új bónuszrendszerrel összességében 9,58-22,19 százalékos keresetnövekedés lenne elérhető egy szerelék-összeállító esetében, aki SZÉP-kártyával, jelenléti bónusszal és a maximális teljesítménybónusszal 426 904 forintot kereshetne. Ez azonban nem egy garantált alapbér, hiszen csak bónuszokkal, túlórákkal lehetne elérni, és a dolgozók szerint olyan darabszámokat feltételez, amit a többség nem tud teljesíteni.

A Continental makói gumigyárában sem állt helyre a munkabéke. A múlt szerdai figyelmeztető sztrájk után szombaton 8 órára szüntették be a munkát a dolgozók. Miután a cég azóta sem tárgyalt velük, szerdára immár 24 órás sztrájkot hirdettek, a munkát szerdán 14 órától csütörtök 14 óráig szüntetik be  – tudtuk meg Radics Gábortól, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnökétől. A dolgozók itt a túlórákat is szabályozó, de a cég által nyáron felmondott kollektív szerződésben foglalt jogaikért harcolnak. Azóta ugyanis számos dolgozó kilépett, a maradókat pedig agyonhajszolják, miközben a válságban is kitartó régi munkavállalók pluszjuttatásait elveszik. (nepszava.hu)