h i r d e t é s

"A főnök utasítására": lekapcsolták a kerületőrök az áramot, mikor színpadra lépett Pikó András

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

"A főnök utasítására": lekapcsolták a kerületőrök az áramot, mikor színpadra lépett Pikó András

2019. szeptember 23. - 06:30

 

Hangosítás csak akkor lett újra, miután elmondta beszédét. Panaszt tesznek a történtekért. - írja a nepszava.hu.

Illusztráció: Pikó András/Facebook

A budapesti, VIII. kerületi Mátyás téren tartott kampány-rendezvényt a kerület ellenzéki polgármester-jelöltje, Pikó András vasárnap. Beszédek voltak tervben, és több előadóművész fellépése, ám ezt nem sikerült teljes mértékben megvalósítani, mert - mint a Mérce.hu írja -

a kerület rendőrei lekapcsolták az áramról a hangosítást, amikor Pikó a színpadra lépett volna.

A rendezvényt Balogh Lajos, az egyik helyi ellenzéki jelölt szerint – aki a Mérce tudósítójának nyilatkozott – egy hete bejelentették, bár erre elmondása alapján a hivatalos kampányban nem is lett volna szükség. A hangosításhoz az áramot a téren található "rendőrségi pont" nevű, a környéket felügyelő rendőröknek odatett bódéból kapták. Ráadásul rendőrségi pont a józsefvárosiaké, akik bármikor kérhetnek áramot onnan - hangsúlyozta Balogh.

A főnök utasítására húzták ki

- mondta erről a bódénál tartózkodó egyik józsefvárosi kerületőr a Mércének, bár hivatalos magyarázat még nincs. A szervezők azonnal értesítették a rendőrséget, akik a helyszínre érkezve kivizsgálták az esetet, de a jelek szerint nem intézkedtek.

Egy kerületőr a JGK Zrt. utasítására kihúzta a hangosítást biztosító áramot

- reagált Pikó András közleményben. A rendezvény órákon át folyhatott zavartalanul, egészen addig a pillanatig, amíg a színpadra nem lépett, húzta alá. "Alattomosan, minden előzetes egyeztetés nélkül" léptek a fideszes Kocsis Máté vezetése alatt létrehozott kerületőrség emberei. (A JGK a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ rövidítése, a részvénytársaságot 2015-ben bízta meg az önkormányzat a vagyonkezeléssel.)

Szánalmasnak tartom a Fidesz próbálkozását, hogy kicsinyes eszközökkel próbál meg minket elhallgattatni. Mindez kifejezi, hogy rettegnek az őszinte szótól: a Fidesz gyenge és gyáva, fél szembenézni a valósággal és lenézi a józsefvárosi lakosokat

- tette még hozzá a polgármester-jelölt. A kerületi önkormányzat felé panaszt tesznek.

Pikó végül hangosítás nélkül mondta el beszédét a jelenlévő több száz embernek. Az áramot 20 perccel később, de egyből felszólalása után kapcsolták csak vissza.

nepszava.hu


 

h i r d e t é s