h i r d e t é s

A guberáló, a KGB és a vallomás

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

A guberáló, a KGB és a vallomás

2020. február 11. - 16:45

Politikai gyilkosság vagy véletlen baleset?

Bolgár katonai küldöttség, vezetője Velko Ivanov Palin (b2) vezérezredes, a Bolgár Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke. Papp István magyaráz nekik - Fotó: Friedmann Endre

Papp István a Videoton Elektronikai Vállalat vezérigazgatójaként vesztette életét 1986. június 29-én. Egy „ideiglenesen hazánkban állomásozó” szovjet alakulat páncélozott járművével ütközött össze az autója. Az egyetlen sérült azonnal életét vesztette, a „balesetet” okozó szovjet katonát másnap hazarendelték a SzovjetunióbaA kirívó eseteket nem lehetett eltussolni. Egyszer előfordult, hogy a várpalotai lőtér környékén egy tiszt vezetésével berúgtak a katonák, és a falu kocsmájában összekaptak a helybeliekkel. A tiszt feldühödött, és harckocsival benyomta a kocsma falát. Ragaszkodtunk hozzá, hogy magyar hadbíróság tárgyalja az ügyet, de a moszkvai vezetés ideküldte Viktor Kulikov marsallt, aki kérte: az ő bíróságuk dönthessen. Egy másik esetben a szovjet tököli egység két katonája részegen agyonlőtt egy taxist. A magyar taxisok elfogták őket.


Viktor Kulikov marsall - Forrás: Kollár Erzsébet

Mi ekkor is ragaszkodtunk a magyar bírósági tárgyaláshoz, eredménytelenül. Ezt egyszer sem sikerült elérnünk. Akkor sem, amikor Papp Istvánt, a Videoton vezérigazgatóját szovjet katonák halálra gázolták. Az özvegye közvetítéssel levelet írt a szovjet vezetőknek. Kapott is valami csekély kárpótlást. Egyébként tudták jól, hogy sok gondot okoznak nekünk.” 


Forrás: Kollár Erzsébet

Politikai gyilkosságot emlegetnek sokan ma is Diósgyőrött, amikor Vályi Péter egykori miniszterelnök helyettes halála kerül szóba. Mondván, a reformbarát politikus útjában állt a keleti tömb országaiban 1973 őszén éppen rendcsinálásra készülő Szovjetuniónak. Így a KGB keze lehet a dologban… Érdekes módon a nyugat felé kacsingató lengyel miniszterelnök-helyettes néhány nappal előtte ugyancsak titokzatos baleset áldozata lett, elütötte egy autó. S aztán Vályi Péter is életét vesztette egy rögtönzött üzemlátogatáson.

Mit mond a kutató? – a miskolci Kohászati Múzeum igazgatója 1993-ban erről is nyilatkozott. Porkoláb László a baleset mellett voksolt, és az eset ma élő szemtanúitól is ezt a verziót hallotta. Ám a legenda tartja magát.

A minisztertanács elnöke 1973 szeptemberében négynapos vadászatra érkezett a környékre, méghozzá azért, hogy kilőjön egy kapitális szarvasbikát. A Lenin Kohászati Művek igazgatójának akkoriban a miatt főtt a feje, hogy hamarosan átadják ugyan az új nemesacél hengerművet, de a régi, korszerűtlen martin acélmű nem tudja majd azt ellátni anyaggal. Ezért eszébe ötlött, ha meghívná egy üzemlátogatásra Vályi Pétert, bizonyára nagyobb eséllyel valósulna meg az acélmű sürgető fejlesztése. Nosza, hát, össze is hozták a dolgot, ahogy a korabeli szigorúan bizalmas jelentés fogalmaz.

„Az üzemlátogatás előtt dr. Énekes Sándor LKM vezérigazgató elvtárs irodahelyiségében szűk körű beszélgetést során Vályi elvtárs a magyar acélgyártás helyzetéről kért és kapott tájékoztatást. A nemesacélmű megtekintése után, 11.30 óra körül dr. Énekes Sándor a rögtönzött programon felül felajánlotta, hogy látogassák meg a martin üzemet is.”

Hát itt kezdődött a baj, az üzem legveszélyesebb szakaszára ugyanis általában csak úgy eresztettek be látogatókat, ha leállították a termelést. Ezúttal ettől az elővigyázatosságtól eltekintettek, s az öntőgödör felé vezető pallón tovább terelték a vendéget. Mivel az egyik kemence szikrázni kezdett, a gyáregység vezetője megállt jelzett. Az öntőgödör szélén, annak háttal álló miniszterelnök-helyettes viszont „ebben a pillanatban egyensúlyát vesztve zuhanni kezdett a gödör felé”. A vezérigazgató megpróbálta visszarántani, de ő is a mélybe esett. Vályi Péter szerencsétlenségére beszorult az öntőformák közé, s mire kihúzhatták, műszálas öltönye ráégett a testére. A kokillák hőmérséklete ugyanis 700 fok volt. Vályi Pétert 6-8 perc elteltével sikerült csak kimenteni, a kórházban hosszas szenvedés után hunyt el. A vezérigazgató is összeégett.

A szakszervezet jelentésében az üzemcsarnokban végzett tevékenységek összességét és a gyáregység zsúfoltságát, korszerűtlenségét nevezték meg a baleset indokául, az idegenkezűséget a rendőrség is azonnal kizárta. Az orvosi vizsgálat enyhe fokú ittasságot állapított meg a kórházba szállított miniszterelnök-helyettesnél. Vályi Péter szeptember 18-án a kórházban halt bele sérüléseibe.


Forrás: Kollár Erzsébet

Ady-ligeten futottam vele össze először. Ez egészen bizonyos, mert korábban feltűnt volna az öltözéke, a tartása és a finom, kissé arisztokrata jelleget tükröztető arc közti kontraszt. Guberálónak néztem, hajléktalannak, vagy nagyon szegényes körülmények között élő embernek. Aztán megszólított. Kellemes, kulturált verbum, választékos beszéd, jóllehet a buszlakók nyelviségét formázta tematikailag:

- Hideg van.
Beszélni akart. Kommunikálni. Hallgattam és figyeltem. Kora bárhova tehető negyvenöt és hatvanöt közé, arca nem túl ráncos, de jelentősen megviseltnek látszott. Csodaszép, nagyon csinos nő lehetett egykor, sötétbarna, mélyülésű szemeivel, finom, nőies vonásai hajdani érzékiségéről vallottak.
Már a megállóhoz közelített a 63-as, amikor tenyerébe lehelt és fázósan dörzsölgette. Zsebemből elővettem a sötétzöld zsenília kesztyűmet és neki adtam.
Azóta többször találkoztunk, üzletközpontokban, úton, út felén, megállókban, buszokon. Visszaváltható üvegeket, sörös dobozokat cipelt viseltes szatyrokban, vagy szemetesekben kutakodott éppen utánuk. Így történt legutóbb is, Budaligeten. A megállóban vártam éppen a menetrendire, ő gondosan kiemelte az értékes darabokat, aztán leült mellém.
- Kezességet vállaltam egy kölcsönnél az előző munkahelyemen és most tőlem vonja a bank a tartozást.
- Hol dolgozott? Ha kérdezhetek ilyesfélét...
És kezdte sorolni szépen élete állomásait. Egyre frekventáltabb helyeket említett, míg végül kibökte:
- Vályi Péter titkárnője is voltam.
Feltételezte rólam, hogy tudom, ki volt Vályi Péter, ezért a folyamatról beszélt inkább, számadatokról, amelyeket meghamisítottak és elvről, Vályi egyenességéről, hogy ő tisztába szerette volna tenni, nyilvánosságra hozni, tudatni a néppel az igazságot.
- Könyörögtem akkor neki, hogy ne menjen, rossz előérzetem van, de ő nem tágított. "Elmegyek, nehogy azt higgyék, gyáva ember vagyok."
Ekkor könnybe lábadtak szemei. Le nem gördült egyetlen könnycsepp, ám ettől még hitelesebb jelentéssel bírt az emlékezés.
Aztán ahogy a diósgyőri történések közelébe értünk később, - újra meg újra bepárásodtak a szemek. Látszott, hogy a tiszteleten túl, - valódi, mélységes érzelmek kötötték főnökéhez.
- Hihetetlen - mondom, - én aprócska gyerek voltam még a nagy magyar gazdasági mechanizmus idején, de  látszólag az ön életkorába sem fér bele ez a történet...
- Vályi Pétert 1973 szeptemberében érte az a bizonyos...- vágott a szavaimba, mire minden kételyem elszállt, ami igazmondását odáig megkérdőjelezte bennem.
*

Mennem kellett, pedig mesélt volna még annyi mindenről, mi bent rekedt abban a sok-sok évben, ami magyarázattal szolgált volna mostani, alul-szocializált lélegzetére. Bevallom, abból a régi világból nem is találkoztam hasonlóan ilyen szerencsétlen helyzetbe került emberi lénnyel. Az ellenkezőjére annál több példa akadt.

 

Kollár Erzsébet,
a rendszerváltók lelkiismerete

Címkék: