h i r d e t é s

A gyerek Szijjártó fél évig Soros vendége volt Amerikában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A gyerek Szijjártó fél évig Soros vendége volt Amerikában

2018. március 18. - 12:07

A győri gimis Péter pályázott és nyert.

Forrás: Twitter

Kortörténeti dokumentumra bukkant a 444: a Twitteren osztották meg egy 1995-ös győri újság cikkét, ami arról szól, hogy Szijjártó Péter, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium harmadikos tanulója kijutott Amerikába a Soros Alapítvány pályázatával.

A cikk annak köszönhetően bukkant fel, hogy egy édesanya a fia születésének napján eltette az aznapi újságot. Akkor még nem sejthette, hogy Magyarország külügyminisztere lesz a gimnazista, akit tucatnyi magyar diákkal együtt 1500 jelentkező közül választottak ki, hogy a Soros Alapítvány támogatásával fél évet az Egyesült Államokban töltsenek.

Szorongás nélkül vágtam neki az útnak, úgy gondoltam, a Soros Alapítványban nyugodtan megbízhatok

– mondta Szijjártó, aki a repülőjegy, a biztosítás és az ösztöndíj mellé heti 75 dollár zsebpénzt is kapott attól a Soros Györgytől, akivel most a magyarokat riogatja.

24.hu

FRISSÍTÉS (2018. március 18. 13:51)

Külgazdasági és Külügyminisztérium reakcióját Szijjártó Péter 1995-ös amerikai ösztöndíj pályázatához kapcsolódóan:

Ez 23 évvel ezelőtt történt, Szijjártó Péter 17 éves volt, Soros György pedig akkor még nem akarta illegális bevándorlókkal elárasztani Európát.