Nem arról van szó, hogy az intézmények egyáltalán nem irtanak, csinálják, csak sajnos egyáltalán nem hatékonyan. Az irtás nem terjed ki az egész épületre, csak egyes lakásokra, így lakásról lakásra rohangálnak az állatok.

Más családban ilyenkor már lehet szervezni a gyerekeknek a karácsonyi ajándékokat, de sajnos mi nem ezzel vagyunk elfoglalva, most úgy tűnik, amikor itt nemsokára lejár a lakhatásunk, a gyerekeket elveszik tőlünk. Próbáltunk albérletet találni, ki is tudnánk fizetni, de többgyerekes roma családnak nem adnak ki semmit. A csótányok pedig undorítóak, már csak ahogy beszélek róla, felfordul a gyomrom, korábban is laktunk családok átmeneti otthonában, de ilyen állapotokkal sehol máshol nem találkoztunk

– mondja Nóra.

Nóra egy budapesti családok átmeneti otthonában lakik a gyermekeivel és férjével. A családok átmeneti otthona (csáo) meghatározott időre átmeneti otthont biztosít a lakhatás nélkül maradt szülőknek és gyerekeknek. Léteznek önkormányzati, egyházi és civil fenntartású otthonok is, amik szintén állami támogatásból működnek. Ezeket az otthonokat azért hozták létre, hogy segítsenek elkerülni a gyerekkiemelést a szakadék szélére sodródott családokban. A férőhelyek hiánya miatt hosszú várólisták alakultak ki, rendkívül nehéz bekerülni. A csáo-k átmeneti nehézségek esetén tudnak segíteni, az elszabadult albérletárakkal azonban ők sem tudnak mit kezdeni. Ezek a családok egyszerre sokféle problémával küzdenek, de amire egyáltalán nem számítottak, hogy csótányokkal kell együtt élniük, és súlyos pénzeket kell költeniük a rovarirtó szerekre. 

Főztem a levest a gázon, és a plafonról beleesett a csótány

Nóra szerint a csótányok már a lakásban voltak, amikor beköltöztek, nem csak ők, hanem több család is érintett az épületben. 

Adományként kaptunk irtószert, mert ezt a mennyiséget már nem bírom finanszírozni. Most már ott tartunk, hogy a kislányom ágyában is vannak, sírva jön oda hozzám, nem tud aludni. Ha egyik nap nem fújjuk le őket, akkor aludni sem lehet már a szobában, múltkor a kislányom elkezdett sikítani, amikor a csótány beleesett a fürdővizébe. Volt, hogy főztem a levest a gázon, és a plafonról beleesett a csótány, egyszerűen undorító

– mondja Nóra.

Nóra a lakásuk állapotáról egy videót is készített. A konyhában ragacsokat helyeztek ki, ami eddig körülbelül hetven darab csótányt szedett már össze. Nem tudnak nagyobb bevásárlást csinálni, mert a csótány még a hűtőbe is bemászik. Nóra szerint eleinte volt irtás, utána viszont azt tapasztalták, hogy a lakásokban nem irtanak, csak az irodában. “Amikor segítséget kértem, azt mondták, hogy önkéntesen költöztünk be, így nem kötelező itt lakni, meg azzal jöttek, hogy nem minden családnál van csótány.”

Amíg egy család a csáo-ban lakik, nem áll meg az élet, a gyerekek ugyanúgy járnak óvodába, a szülők pedig dolgozni. “A gyerekek már az óvodába is vittek csótányt, a kislányom nagyon szégyellte magát, azt mondta hogy »Anyuci, nem megyek többet óvodába, mert kimászott a csótány a táskámból«” – mondja az édesanya.

A csótányok legalább nem csípik össze a gyerekeket

Katalin egy másik családok átmeneti otthonában él Budapesten, férjével és gyerekeivel. Egy ágyi poloskával fertőzött lakásba költöztek be, náluk a csótány a kisebbik baj, “mert legalább az nem csípi a gyerekeket. Este jelennek meg a poloskák, miután lefekszünk, és szívják a vérünket, viszketünk, a gyerekeket ugyanúgy csípik, mint engem, csak ők nehezebben viselik”. A családgondozó azt mondta neki, hogy olyan helyeken is megjelent az utóbbi időben a poloska az épületben, ahol eddig nem volt. 

Az intézményben vannak irtások, néhány hete irtották a poloskákat, az ágybetéteket is kicserélték, az összes ruhát és ágyneműt magas hőfokon kimosták. Katalin szerint azért sikertelenek ezek az irtások, mert a bútorokat nem cserélik le, és mert a poloskák már beköltöztek a gipszkarton alá. Az ő gyerekei még nem vitték be az iskolába a rovarokat.

Sem az iskoláktól, sem az óvodáktól nem kaptunk visszajelzést, hogy bevitték volna a gyerekek valamelyik rovart, a gyerekek már megszokták, hogy kirázzák a táskájukat és a kabátjukat, mielőtt iskolába mennének, de persze ettől még simán benne maradhat a poloska, ha a csótány nem is

– mondja Katalin.

Nem gyerekhez méltó állapotok

Galambosi Judit korábban ugyanabban az intézményben lakott, mint Katalin, ők is küzdöttek a csótányokkal és az ágyi poloskával. Szerinte az volt a baj az irtással, hogy “ha nem irtják a rovarokat az egész intézményben, akkor nem érnek vele semmit, sok esetben ki akarták hagyni azokat a lakásokat, amikben nem volt rovar, én mindig mondtam, hogy nálunk akkor is irtsanak, mert egyébként hozzánk menekülnek”.

Négy gyerekkel lakom a családok átmeneti otthonában. Egyedülálló anyaként minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a gyerekeimnek jó legyen. Szóvá is tettem, hogy nem kellene belém rúgni azzal, hogy azt mondják, én hoztam be a poloskát. Névvel is nyilatkozok, mert ez nem az én szégyenem, akár tömegközlekedésről is hazavihető a ruhán. Az igazságot nem szabad elhallgatni, még hogyha kis helyen is élünk, megbecsüljük a lehetőséget, hogy nem az utcán neveljük fel gyerekeinket, de hadd élhessünk olyan állapotok között, ami hozzánk méltó, ne kelljen rovarok között élni, a gyerekek ne legyenek tele csípésekkel

– mondja Galambosi Judit.

Még az önkormányzati lakásba is magukkal vitték a rovarokat

Kiss Ildikó a gyermekeivel már egy önkormányzati lakásban lakik, korábban ő is élt abban a családok átmeneti otthonában, ahol Katalin és Galambos Judit. 

Amikor három évvel ezelőtt csáo-ba jelentkezett az újszülött ikreivel, az egyik helyen eleve közölték vele, hogy csótány és poloska van a lakásban, ezért inkább egy másik csáo-t választott. Éjszaka költöztek be az új otthonukba, amikor felgyújtották a villanyt, akkor látták, hogy a frissen festett fal ott is fekete volt a poloskáktól. Másnap reggel jelezte a problémát a vezetőségnek, akik szerint ő vitte be a rovarokat, mert az előző család, aki ott lakott, nem jelezte, hogy poloska van. Többször is kijöttek hozzájuk az irtók, de nem sikerült megszabadulniuk a rovaroktól. Körülbelül fél évvel később pedig megjelentek a csótányok is, az édesanya szerint a rovarok tömeges megjelenése egy elhanyagolt családhoz vezethető vissza, akik miatt egy valódi csótányinvázió indult el. “A gyerekekről söpörtem le a rovarokat éjszaka, ráadásul teli voltak csípéssel, az óvodában égett az arcomról a bőr“ – mondja Kiss Ildikó.

Tavaly költözhettek végre önkormányzati lakásba, ahová vitték magukkal a rovarokat, az édesanya ugyan minden ruhát magas hőfokon kimosott, de amíg száradtak, újra megfertőzték a poloskák. Kiss Ildikónak csak felújításra szoruló lakást tudott adni az önkormányzat, de ő ennek is nagyon örült, körülbelül kétmillió forintot költött a felújításra. Az önkormányzat segített neki végleg kiirtani a rovarokat, füstbombát vetettek be, három alkalom után pedig sikerült megszabadulni a poloskától. Emellett az összes bútort kidobta, leszedték a díszléceket, és újra kimosta a ruhákat. 

Az egész épületben irtani kellene

Rózsa Magdolna, családsegítő kapcsolatban áll több csáo-ban lakó családdal is, úgy tudja, több intézmény rovarmentes Budapesten, azonban két, nagyobb létszámú otthonban csótányokkal és poloskával küzdenek a családok. Az egyik ügyfelének szerzett már új ágyat, mert az ágyi poloskák irtása után a gyerekek a földön aludtak, miközben a csótányok körülöttük rohangálnak. Rózsa Magdolna nemrég pedig a közösségi médiában osztott meg egy másik posztot, amiben egy családnak kért csótányok elleni irtószert. 

Rózsa Magdolna több családsegítővel is beszélt, akik megerősítették, hogy ez bizonyos otthonokban létező probléma, ők is rettegnek, sokan már be se mennek ezekbe a lakásokba, mert előfordult, hogy ők is hazavittek poloskát vagy csótányt. A családsegítő munkatársai és az ott dolgozók sem tudnak mit csinálni, hiszen a megoldás az intézmény feladata.

Nem arról van szó, hogy nem csinálják ezek az intézmények az irtást, csinálják, csak sajnos egyáltalán nem hatékonyan. Az irtás nem terjed ki az egész épületre, csak egyes lakásokra, így lakásról lakásra rohangálnak az állatok. Ha valakinél nincs irtás, akkor átmenekülnek hozzájuk a rovarok, a lakók jelezték nekem, hogy ilyenkor egyes lakásokban még több rovar van. Végleges megoldást az jelentene, ha kiköltöztetnék a családokat, teljesen felújítanák az épületet, a lakóknak pedig mindent ki kellene dobniuk. Nehéz feladat, hisz addig elhelyezést kellene találni a családoknak. Az ujjal mutogatás, a lakók kizárólagos hibáztatása ebben a helyzetben nem segít

– mondja Rózsa Magdolna.

Ha ezek a rovarok magánlakásokban lennének, akkor azonnal védelembe vennék a gyerekeket

A csáo ideális esetben egy olyan hely, ami segít, hogy ezek a családok kikerüljenek a krízisállapotból, persze ez a mostani elszabadult albérletárak mellett egyre nehezebb. Számos csáo-ban nincsenek rovarok, de hogyan tegyenek félre azok a lakók, akiknek állandóan csótányirtóra, matracra, ágyneműre és új ruhára kell költeniük – jegyzi meg Rózsa Magdolna. Azt mondják a lakónak, ha nem tetszik nekik a szállás, akkor szabadon elmehetnek, hiszen ez egy önkéntesen igénybe vett szolgáltatás, de természetes, hogy ott maradnak, mert együtt akarnak lenni a gyerekeikkel. 

Ha ezek az állapotok magánlakásokban lennének, akkor azonnal védelembe vennék a gyerekeket, és meg kellene szüntetni a helyzetet. Hogy fordulhat elő az, hogy családok, akik akár egy bántalmazó kapcsolatból, vagy egy lakhatatlanná nyilvánított lakásból menekülnek, egy rosszabb helyzetbe kerülnek, mint voltak

– mondja Rózsa Magdolna. 

A jogszabályok legalább 20 évesek

“A csótányok és az ágyi poloskák mindig is voltak a szociális intézményekben, azonban úgy tapasztaltam, hogy az elterjedésük az elmúlt öt évben vált nagyobb problémává. Nem csak a csáo-k szintjén jelent problémát az ágyi poloska és a csótány, ha az egészségügyi intézményeket, hajléktalanszállókat, elfekvőket nézzük, mindenütt küzdenek ezzel a problémával” – mondja Surányi Ákos, a Menedékház Alapítvány egyik vezetője. Ez a tendencia egyébként nem hazai sajátosság, a rovarok az egész világon nagy ütemben terjednek, az Egyesült Államokban is folyamatosan küzdenek a problémával.

Surányi Ákos a csáo-kra vonatkozó rovarirtás jogszabályi hátterében kalauzol el minket (a cikkben megszólaló interjúalanyaink nem a Menedékház Alapítvány intézményeiben élnek.)  Surányi Ákos úgy látja, hogy az állam részéről a jelenleginél nagyobb szervezettséget igényelne a kártevők kiirtása. Az ide vonatkozó jogszabályok legalább 20 évesek, a jogszabályi környezet pedig nem tudta követni a rovarok számának növekedését. Az egyik fő problémát az jelenti, hogy az ellátók nincsenek jogilag sem rákényszerítve arra, hogy a rovarirtással komolyabban foglalkozzanak.

A gázmesterek olyan árat kérnek el, amennyit nem szégyellnek

Az 1998-as járványügyi rendelet tér ki a csótány és az ágyi poloska irtás szabályaira, ezekben az intézményekben a megelőzés érdekében évente legalább két alkalommal vegyszeres kezelést kell végezni. A Menedékház Alapítvány épületeiben a kötelezőnél gyakrabban, negyedévente végeznek intézményes irtást. Mindez még mindig nem jelent teljes megoldást, ezért időközben, amelyik szobában szükséges, lokálisan is irtanak.

Nem gondolom, hogy minden csáo ilyen komolyan kezeli a problémát, mindenkinek más a túlélési stratégiája, ha csak félévente irtanánk, az nem oldaná meg a helyzetet. A szerződésben negyedéves irtás szerepel, de hogy ne fajuljanak el a dolgok, minden héten kedden jönnek az irtók, és kezelik a problémát, ahol kell

– mondja Surányi Ákos.

Az ÁNTSZ (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) ma már nem foglalkoztat gázmestereket, azt nézik meg, hogy az alapítványnak van-e szerződése kártevőirtással foglalkozó céggel, és hogy félévente megtörténik-e a biztonsági irtás. Ilyenkor az egész intézményt leirtják, tehát nem csak az ellenőrzés kötelező, hanem az irtás is. A szociális intézmények ilyenkor 10-15 fős kártevőirtással foglalkozó magánvállalkozásokat tudnak hívni. A kötelező rovar- és rágcsálóirtás dokumentációját ezek a vállalkozások állítják ki, amit a közegészségügyi hatóság felé továbbít az intézmény. A piacon kialakult versenyhelyzetben a gázmesterek pedig olyan árat kérnek el, amennyit nem szégyellnek. Amennyiben az irtás minősége nem megfelelő, akkor a csáo-k ügyfeleinek lehetőségük van felkeresni a gyermekjogi képviselőt vagy védőnőt, akik értesíthetik az ÁNTSZ-t. Persze az nem biztos, hogy az ügyfelek tudják, hogyan lehet ezzel a lehetőséggel jól élni.

Vannak intézmények, akiknek irtásra nemhogy ötmillió, de ötszázezer forintjuk sincsen

A kártevők elleni harc évente ötmillió forintba kerül az alapítványnak. Hogy honnan szereznek rá pénzt? A csáo-k létesítése az állam feladata, amit a törvény ír elő, ezt a feladatot azonban az állam kidelegálja, így vannak önkormányzati-, egyházi és civil fenntartású otthonok, amik normatív állami támogatásból működnek. Az állam szerint a biztosított normatíva elég az ellátásra, Surányi Ákos szerint ez az összeg náluk csak az alapkiadások (bérleti költség,rezsi, dolgozói bérek) hatvan százalékát fedezi. A szükséges összeget így különböző pályázatokból pótolják.

A legtöbb csáo-tól nem elvárható, hogy rágcsálóirtásra évi 4-5 millió forintot költsön. Vannak intézmények, akiknek erre nemhogy ötmillió, de ötszázezer forintjuk sincsen. Az elköltött pénz pedig majdhogynem eredmény nélkül folyik le a lefolyón, teljesen megszüntetni mi sem tudjuk a problémát

– mondja Surányi Ákos.

Azok is szenvednek tőlük, akik tisztán tartják a lakásukat

Surányi Ákos szerint a megoldást az jelentené, ha létrejönne egy állami működtetésű cég, ami a szociális intézményekben kiszervezi a kártevőirtást. “Azt gondolom, hogy az oldaná meg a helyzetet, ha ezt az állam is fizetné, tehát az alapellátásba ugyanúgy beletartozna ennek a biztosítása, mint bármilyen más higiénés minimum.”

Emellett pedig arról sem szabad megfeledkezni, hogy a bent lakóknak joguk van a higiénikus környezetre, de közben kötelezettségük van arra, hogy ezért ők is mindent megtegyenek. Tisztán tartsák a lakásukat, ne vigyenek be kétes eredetű dolgokat,  – amik például lomtalanításból származnak -, és nem szabad romlott élelmiszert sem tárolniuk. Mivel sok esetben régi épületekről van szó, ahol nem megfelelő a szigetelés, így az élősködők megtalálják a módját, hogy átjussanak egyik szintről a másikra, így azok is szenvednek tőlük, akik egyébkén tisztán tartják a lakásukat.

(Nóra és Katalin álnéven szerepelnek a cikkünkben, mivel jelenleg is csáo-ban laknak, így az anonimitásuk érdekében nem közöljük az eredeti nevüket. A címlapi képet Nóra juttatta el hozzánk.)

abcug.hu