h i r d e t é s

A gyermekkardiológia is leáll Szolnokon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A gyermekkardiológia is leáll Szolnokon

2022. október 27. - 16:07

A Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján megjelent határozat szerint november 1-től szünetel a csecsemő- és gyermekkardiológiai fekvőbeteg-ellátás a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban. 

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház - Forrás: hetenyikorhaz.hu

A jövőben a betegeket Budapestre és Debrecenbe irányítják át – közölte az Árnyékkormány az MTI-vel.

Hozzáteszik: azonnali intézkedéseket követelnek az egészségügyben! 

„Az Orbán-kormány által okozott válsághelyzetben is kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a gyermekek egészségügyi ellátásában résztvevő intézmények, osztályok és szakrendelések folyamatos működése biztosított legyen” – fejtették ki.

Felidézik, hogy már korábban javaslatot tettek rá, hogy „a kormányzat fokozottan figyeljen a gyermekeket érintő egészségügyi intézményekre, ne fordulhasson elő, hogy egyik napról a másikra bezárjon akár egy osztály, akár egy szakrendelés.” 

„A felelőtlen kormánynak nem kiemelt ügy a beteg gyermekek ellátása, az egészségügy irányítása pedig teljesen kicsúszott a kezükből. Pintér Sándor belügyminiszter ezt a helyzetet sem fogja tudni megoldani erőből; szakmai egyeztetések és érdemi intézkedések nélkül a közeljövőben további súlyos működészavarokra számíthatunk” – zárják közleményüket. (MTI)/atv.hu