"Azért tudtam elkezdeni anno kritikát írni, újságot szerkeszteni, és sokminden egyebet, mert számlás lettem. Kényszervállalkozó. Ha nem lettem volna az, egyszerűen nem foglalkoztatnak. Emlékszem, amikor Koltai Tamással szerkesztettük együtt a Színház folyóiratot, és azon küzdöttünk, hogyan lehet fiatalokat foglalkoztatni, akik nem számlásak. Sehogy. X milyen jól ír, de nincs számlája. Akkor nem ír. A lap nem engedhette meg magának soha, hogy a könyvelése ne legyen rendben, ahhoz mindig túlságosan kitett volt. És a lapnak egyszerűen nem volt pénze bérre. Egyetlen szerző volt kivétel, akihez nagyon ragaszkodott a lap, és azt az egy bérjellegű kifizetést valahogy kinyögte.

Fogalmam sincs, mi lesz most tovább.

Majd kevesebbet írok, például cikkeket. Majd kevesebbet fogadok el meghívásokat, mert nem tudnak kifizetni. Majd nem megyek el helyekre, mert nincs számlám, és nem fizetnek, és ingyen meg nem megyek el. Mert kevés helyre megyek el ingyen, csak oda, ami nekem nagyon fontos. És írni sem írok ingyen. Mert én nem "a lakosság részére nyújtok szolgáltatást", mondja az új törvény. Még szép. Nem ám emberek olvasnak könyveket, cikkeket, vesznek részt találkozókon stb.

Ja, és még adományokat sem tudok küldeni a cégből, mert nincs, nem lesz cég.

Tényleg mindent szét kell verniük kalapáccsal azoknak, akiknek számolatlanul dől a pénz?

És hogy igazán jól érezzük magunkat, még meg is bélyegeznek csalónak. Nyilván mi lopunk itt a legtöbbet ebben az országban." (Tompa Andrea)