A kormány kisegíti a fideszes kötődésű önkormányzatokat
Véletlenül éppen olyan önkormányzatoknak juttat anyagi segítséget a kormány, amelyet fideszes vagy fideszes kötődésű ember vezet. - írja a napi.hu.
Más önkormányzatoknak csak elvonás jut - derítette ki a Népszava.
A magyar kormány egy április közepi döntésével 1,2 milliárdos támogatást ítélt meg öt településnek is a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében. A legnagyobb összeget, 438 millió forintot ebből Kisvárda kapta kötelező feladatainak ellátására -, de 371 millióval turbózták meg a szikszói iparterület fejlesztését és 291 milliós mentőövet kapott Ács városa, hogy rendezni tudja tartozásait. Kapott pénzt Pócspetri, Tarhos és Szikszó is.
Ács polgármestere ugyanis a fideszes Szentirmai István, Kisvárdát a szintén kormánypárti Leleszi Tibor irányítja. Tarhos vezetője az ugyan független, de Fidesz által támogatott Kürti Sándor, aki 2014-ben még kormánypárti színekben nyert városában. Pócspetri polgármestere, Tamás György szintén független, a Népszava szerint a legutóbbi fellelhető hír szerint Semjén Zsolt társaságában avatott emlékművet.
Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa rákérdezett a pénzügyminisztériumnál, hogy miért pont ezek a települések kaptak támogatást. Tállai András államtitkár válasza szerint
a koronavírus-járvány okozta helyzetben különösen fontos az önkormányzatok pénzügyi stabilitásának megőrzése, az alapvető feladatot ellátó intézmények biztonságos üzemeltetése, illetve azon beruházások támogatása, amelyek eredményeként munkahelyek jönnek létre.
A kormány korábban elvette az önkormányzatoktól a gépjárműadót, ingyenessé tette a parkolást most pedig az ötmilliárdnál nagyobb ipari beruházásokra is rátenné a kezét, adóbevételekkel együtt.