h i r d e t é s

A kötelező Ákos konvcert után itt a következő kötelező...

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kötelező Ákos konvcert után itt a következő kötelező...

2021. szeptember 21. - 20:03

Kötelezővé tették a vadászati kiállítást egy debreceni általános iskolában, az igazgató azonban cáfol

Egy egész debreceni általános iskolának kötelezővé tették a részvételt a vadászati kiállításon - ezt állítja a DK helyi parlamenti képviselője. Szerinte már le is foglalták a vonatszerelvényt, amit a szülőknek kell majd fizetniük. A Fidesz szerint a DK politikusa hazudik.

Varga Zoltán DK-s országgyűlési képviselő állítása szerint egy debreceni általános iskola összes diákjának kötelező elutaznia a fővárosba, hogy részt vegyenek a vadászati kiállításon. A képviselő szerint ráadásul az utazás és a belépő árát a szülőknek kell kifizetniük.

A képviselő az ATV híradónak azt mondta, „kétségbeesett szülök” keresték meg azzal, hogy Orbán Viktor „biodíszletnek” használja a gyerekeket a „rongyrázó és puccos világkiállításának legitimálására”. Varga elmondása szerint a szülők ezt felháborítónak tartják, ahogy azt is, hogy a költségeket is nekik kell állniuk. Az ellenzéki politikus szerint ez fejenként 4000 forintot jelent.

Az Ibolya Utcai Általános Iskola igazgatója ugyanakkor híradónknak azt mondta, a program nem kötelező. A szülők kérésére otthon maradhatnak a tanulók, éppen ezért szerveztek ügyeletet az iskolában azoknak a diákoknak, akiknek a szülei nem áldoznak négyezer forintot a kiállításra. Sok szülő szerint nem való egy hatéves gyereknek a fegyver és a kitömött állatok látványa. Gyurkóné Mezei Katalin szerint azonban a rendezvényen sokat tanulhatnak a diákok a természetvédelemről és a fenntarthatóságról.

Híradónk megkeresésére a fidesz helyi szervezete egy rövid közleményben reagált. Ebben azt írták: „örülünk, hogy kiderült a hivatásos bajkeverőről: Varga Zoltán ismét nem mondott igazat.” (atv.hu)