h i r d e t é s

A közgondolkodás javítására kapott félmilliárd forintot a CÖF

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A közgondolkodás javítására kapott félmilliárd forintot a CÖF

2018. május 17. - 14:04

Nemrég megkaptuk a dokumentumokat, amikben nyoma sincs a CÖF által emlegetett “komplettált ételeknek”, egyszerűen csak kértek és kaptak 508 millió forintot a “közgondolkodás javítására”. - írja az atlatszo.hu.

Forrás: 444.hu

Tavaly májusban kiderítettük, hogy az MVM 2016-ban 508 millió forinttal támogatta a CÖF-öt. Ezután egy adatigénylésben megkérdeztük az MVM-től, hogy milyen támogatási kérelmet nyújtott be a CÖF, mi alapján döntöttek a támogatásról, és mi áll a támogatási szerződésben.

Az MVM megtagadta a választ arra hivatkozva, hogy a támogatásait nem közpénzből, hanem saját forrásból fedezi, így rá egyáltalán nem is vonatkozik a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény.

Nem értettünk  egyet ezzel az állásponttal, ezért bepereltük az állami céget. A bíróság pedig októberben első-, majd áprilisban másodfokon is kimondta, hogy az MVM-nek ki kell adnia az általunk kért dokumentumokat.

Ennek megfelelően a napokban az MVM az alábbi iratokat küldte meg:

  • a CÖF támogatási kérelme
  • az MVM Társadalmi Felelősségvállalási Bizottság ülésének jegyzőkönyve
  • az MVM és CÖF által kötött adományozási megállapodás

Ahogy arra számítottunk, egyikből se derül ki semmi arról, hogy miért érezte fontosnak egy állami vállalat a fideszközeli szervezet félmilliárdos szponzorálását.

Az MVM akkori vezetőjének címzett, 2016. augusztus 30-án írt támogatási kérelmében Csizmadia László röviden bemutatta a CÖF, és a mögötte álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) tevékenységét – természetesen a Békemeneteket és politikát nem említve, hanem társadalmi, tudományos (!), kulturális (!), jogvédő (!) tevékenységet hangsúlyozva -, majd rátért a lényegre:

Kérem Elnök-vezérigazgató urat, hogy célkitűzésünk megvalósításához járuljon hozzá 508 millió forinttal.

Az összeg lehetőséget adna arra, hogy javítsuk a közgondolkodást, kidolgozzuk a civilitika alapjait, segítsük a lakossági üzenetek széles körű terjesztését, amelynek fontos része a természet megóvása, az emberi élet fenntarthatósága, az energiatudatosság és az energiabiztonság témaköre is.

Az MVM Társadalmi Felelősségvállalási Bizottsága 2016. október 12-én döntött a CÖF támogatásáról, de a jegyzőkönyvből nem derül ki semmi az állami vállalat motivációjáról, csak beírták a táblázatba, hogy CÖKA 508 millió forint, és kész.

2016. október 26-án pedig alá is írta az MVM és a CÖF a támogatási szerződést, amibe gyakorlatilag bemásolták az adománykérő levélből a CÖF-CÖKA tevékenységét, melléírták, hogy “az adományozó nagyra értékeli” és utal rá 508 milliót.

Sem a CÖF adománykérő levelében, sem az MVM-mel kötött támogatási szerződésben nincs szó “a táplálkozásbiológiailag korszerű komplettált ételekről”, holott a félmilliárdos támogatás nyilvánosságra kerülése után ezzel takaróztak Csizmadiáék.

Az viszont kiderül a támogatási szerződésből, hogy a CÖF-nek az 508 millió forint felhasználásáról 2017. november 20-ig el kellett készítenie a beszámolót, amit most szintén kikértünk az MVM-től. Abból a dokumentumból talán kiderül majd, hogy mire is költötte a rengeteg közpénzt a Fidesz-rajongó szervezet.

atlatszo.hu