h i r d e t é s

A közmédia névtelen szakértői olyanok, mint a "brit tudósok"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A közmédia névtelen szakértői olyanok, mint a "brit tudósok"

2018. december 21. - 21:17

Rabszolgatörvény – Nem árulja el a szakértője nevét a közmédia

Forrás: hirhatar.com

Szél Bernadett szerette volna megtudni, kire hivatkoznak az M1 Híradójában, de nem járt sikerrel.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő megkereste a Duna Médiaszolgáltatót annak ügyében, pontosan ki volt a névtelen szakértő, amikor még december elején a túlóratörvényről beszéltek az M1 Híradójában – írja az Index.

Az idézet így hangzott: 

„Szakértők szerint a módosítás életbe lépése után sem kötelezhetnének senkit túlórára az írásos beleegyezése nélkül. Az a feltételezése is alaptalan a szakszervezeteknek, hogy a túlórák után járó pénzt csak évekkel később kapnák meg, ugyanis ezt továbbra is minden hónapban ki kellene fizetni.”

Szél a médiatörvény egyik bekezdése alapján („A műsorszámban közzétett hírekhez fűzött véleményt, értékelő magyarázatot e minőségének megjelölésével és szerzőjének megnevezésével, a hírektől megkülönböztetve kell közzétenni”) arra kérte a Duna Médiaszolgáltatót, hogy nevezzék meg, ebben az esetben ki volt a szakértő.

Szél a portálhoz eljuttatott levelek alapján 9 nappal később választ kapott, méghozzá azt, hogy az EU általános adatvédelmi rendeletben biztosított joga alapján a hivatkozott szakértő személyes adatainak kezelése ellen tiltakozott, és ezért a DM nem tudja kiadni az adatait.

Dobos Menyhért, a DM vezérigazgatója azt is írta: 

„Tájékoztatom továbbá, hogy az újságírói munka során a napi gyakorlatban rendszeresen kérdezünk meg szakértőket ( jogász, közgazdász, orvos stb) akiktől egy-egy adat, tény pontosítását, magyarázatát stb kérjük. Ezek nem jelennek meg névvel, arccal mert egyrészt nem esnek akkora hangsúllyal egy-egy anyagban, másrészt a szakértők sem szeretnének megjelenni, azaz ragaszkodnak a személyes adataik védelméhez. Ezen túl azonban – akár a jelen téma kapcsán is – több szakértői megszólalást talál műsorfolyamunkban”

nepszava.hu