h i r d e t é s

A kultúra fényei Debrecenben

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

A kultúra fényei Debrecenben

2017. június 27. - 12:00

"A művészet épp olyan szükséglete az embernek, mint az evés és ivás" /Dosztojevszkij/ 

Idén Debrecen volt a kiemelt helyszíne, a vidéki "fővárosa" a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatnak.
A házigazdák változatos, sokrétű, minden korosztály számára gondoskodtak látnivalókról. A szerencsére egymástól nem nagy távolságra levő "kulturális negyed" intézményei összefogtak, s országosan is kiemelkedő program - ajánlattal várták a debrecenieket, a környező településekről érkezőket. 

Már kora délután kígyóztak a sorok a Déri Múzeum és a Modem előtt, de a többi színhelyre is ezrek érkeztek. Igencsak igyekeznie kellett annak, aki mindent meg szeretett volna nézni, hiszen mintegy félszáz programból lehetett választani. A bőség zavara nem okozott különösebb gondot, még éjfél tájt is sorjáztak a vendégek minden kiállítóhely előtt. 

Mintha az egész város megmozdult volna, mindenütt programra siető emberek, zsongás, susmorgás, hova is menjünk. Élt és ragyogott a város a kultúra színpompás fényében: a rendezvénysorozat méltó volt Csokonai, Fazekas Mihály, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád, Szabó Magda - és még hosszasan sorolhatnám a magyar szellemi élet nagyjai közül azokat, akik életük egy részét itt töltötték - városához. 

A programokon több mint tízezren vettek részt, mindenki új élményekkel gazdagodva sétálhatott - jól elfáradva - haza. A mi lábunkban is több km volt, mikor éjfél után, úgy félórával túl voltunk minden helyszínen. 

Arra nem vállalkozom, hogy az összes látnivalót felsoroljam - nem is lenne értelme, hisz aki nem volt ott, egy puszta lista számára nem sokat mond. Saját, szubjektív benyomásaim alapján, látogatói szemmel, próbálom megfogalmazni, mi vonzott, mire csettintettem, ez, igen. 

A Déri Múzeumban a sok kiállítási tárgy mellett, számos műtárgyat, csak ezen az éjszakán láthattunk. Így Bocskai István fejedelmi botját, Báthory István buzogányát, és egy másik Bocskaihoz kapcsolódó különleges dokumentumot, egy 1604-ben kibocsátott török jogbiztosító iratot, úgynevezett berátot./ Ha vannak a kedves olvasók között, akik nézik a Kösem című török sorozatot, azok kedvéért elmondom, hogy a dokumentumot I. Ahmed szultán, Kösem férje írta alá./ Tetszett még a " Nihon ningjó. Rítus és játék" című, japán babakiállítás is.

A Modem vezetői is kitettek magukért. Rég látott, színvonalas estét varázsoltak elénk, csak kapkodtuk a fejünket. Megnyílt a "Receptorok: Kozári Hilda multiszenzorális intervenciója az Antal-- Lusztig gyűjteményben" című kiállítás. Csak erre az éjszakára Debrecenbe érkezett a 19-20 század egyik legjelentősebb szobrászának tartott, Auguste Rodin műve, a Csók is, a Szépművészeti Múzeumból. A kicsiket a Vojtina Bábszínház szórakoztatta. Több mint ezren zsúfolódtunk össze a Modem belső kertjében, s élvezhettük Eszenyi Enikő estjét, aki elvarázsolt bennünket. Alig akartuk elengedni, az előadása végén állva tapsolt a publikum. 

A különlegességek között muszáj megemlítenem, - a 18 évet betöltött olvasóknak - hogy tetszett a "Megrajzolt Erosz" című erotikus rajzokat bemutató kiállítás is. Olyan művészek alkotásaival találkozhattunk, mint Kernstok Károly, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos és Ferenczy Károly.

Nem akarok jó pontokat szerezni a városvezetés előtt, de el kell ismernem, hogy a Régi Városházán igencsak színvonalas programokkal várták a látogatókat. Itt találkoztam talán az egyik legjobban felkészült tárlatvezetővel, akinek a kisujjában volt a város történelme. A várostörténeti tárlaton láthattuk, Nagy Lajos király, 1361-es adománylevelét, Lipót császár adománylevelét, és egy 16. századi főbírói gyűrűt. Külön színfoltja volt az itteni programnak, hogy Debrecen polgármestere is tárlatvezetést tartott,- kalapom megemelve--, érdekesen.

A Nagytemplom is tárt kapukkal, nyitott lélekkel várta a vendégeket. Különös jelentőségét adta az itteni programoknak, hogy idén 500 éves a reformáció. A templom a magyar történelem egyik sorsfordító épülete is, különös érzés volt belépni a nagy idők, tanújának az ajtaján. Megható volt látni Kossuth Lajos karosszékét, és a nagy hazafihoz kötődő tárgyi emlékeket. Az egyháztörténeti kiállításon láthattuk- sok más mellett - a Vizsolyi Biblia egyik fennmaradt példányát. 

Természetesen nem maradhatott ki, az 1538-ban alapított Református Kollégium sem. A látnivalók közül kiemelném, a "Fejedelmek, címerek, Égerháziak" című kiállítást, illetve a gimnázium új freskóit. Egyedülálló látnivaló volt Zichy Mihály "Krisztus és a pápa" című grafikája, illetve az Arany - balladákhoz készített illusztrációi. Könyvet olvasó emberként,különleges élmény volt látni, az 1500-as évek elejéről származó könyvritkaságokat is.

A végére hagytam - nem véletlenül -, hogy a debreceni rendezvénysorozat legjobban várt attrakciója, a Munkácsy trilógia megtekintése volt. Ismeretes, hogy mivel a kormány nem tudott a kép tulajdonosával a vételárban megegyezni, a Golgotát, védetté nyilváníttatta. Erre jogos válaszul Pákh Imre, - a festmény gazdája -, igen elegáns bordó függönnyel a képet eltakartatta. Így több mint két éve, csak az "Ecce Homo", és a "Krisztus Pilátus előtt" című festmények láthatóak. A kép tulajdonosa - gesztusként a közönségnek - erre a napra, majd június 27-30 között ismét láthatóvá tette a festményt. 

Ha nem látom, nem hiszem el. Szinte őrület tört ki azért, hogy az emberek láthassák a három művet együtt. Még éjfélkor is hosszú sor várta a Déri Múzeum előtt, hogy ebben a csodálatos élményben része lehessen. Nagyon sokan az ország más megyéiből, a fővárosból is kizárólag azért utaztak Debrecenbe, hogy életükben egyszer láthassák a trilógiát. Magam is több olyan látogatóval beszéltem, aki több száz km-t utazott, hogy "élőben" is találkozhasson a mester műveivel. 

A trilógia a nemzeti örökségünk része, Debrecen egyik büszkesége, fő turista látványossága. Az este talán legnagyobb tanulsága, hogy a magyar emberek magukénak érzik Munkácsy mindhárom alkotását, nem értik, miért nincs megegyezés a trilógia sorsáról. A magyar kormánynak mindenre van pénze, amire csak akarja. Az épülő Puskás Stadion közel 200 milliárdos költségeiből nyugodtan le lehetne csípni, azt az összeget, amelyből a Golgota megvásárolható és végleg látható lehetne. Pákh Imre, a Múzeumok Éjszakáján gesztust tett, a következő lépés a kormányé. 

Címkék: