h i r d e t é s

A Magyar Idők szerint Brüsszel is beszállt a kampányba

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Magyar Idők szerint Brüsszel is beszállt a kampányba

2018. január 13. - 07:07

Brüsszel is beszállt már a kampányba - írja szombati számában a Magyar Idők azzal kapcsolatban, hogy The Wall Street Journal úgy értesült: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), ismét vizsgálta azokat a közvilágítás fejlesztésével kapcsolatos ügyeket, amelyek egykor a miniszterelnök vejéhez kötődtek.

Orbán Viktor Brüsszelben - Forrás: MTI

Ezeket a magyar hatóságok, az OLAF felvetéseit is figyelembe véve, 2015-16-ban egyszer már vizsgálták, az ügyészség végül bűncselekmény hiányában lezárta nyomozást - idézte fel a Magyar Idők, amely azt írta, hogy az OLAF a kampánystartra időzítve vette elő ismét a közvilágítás fejlesztésével kapcsolatos ügyeket. 
A lapnak a kormányszóvivő hangsúlyozta, az a helyes, ha a magyar hatóságok az OLAF minden felvetését kivizsgálják. Kovács Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az OLAF vizsgálata a Bajnai-kormány idején elindított és később is folytatott közvilágítási program pályázati felhívásait érinti. 
A Magyar Idők emlékeztetett arra, hogy közvilágítási programokkal összefüggő közbeszerzési eljárásokat az önkormányzatok folytatták le, és a beruházások minden esetben határidőre meg is valósultak, az ellenzék ezeket a programokat pedig csak az után kezdte el bírálni, hogy az egyik kivitelező cég tulajdonosa Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István lett, aki aztán 2015-ben eladta az Elios Innovatív Zrt. nevű vállalkozást. 
Az OLAF jelentése három - 2009 és 2014 között kibocsátott - KEOP-pályázat vizsgálatáról szól. Mivel a folyamat várhatóan több hónapot vesz igénybe - 17 önkormányzat képviselőit hallgatják majd meg -, az eljárást a választási kampány alatt nem lehet érdemben lezárni - írja a Magyar Idők. (MTI)