h i r d e t é s

A Magyar Nemzet Borkait okolja

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Magyar Nemzet Borkait okolja

2019. október 14. - 12:08

Ha nincs Borkai botránya, nem Karácsony lenne a főpolgármester a lap szerint. 

Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, leköszönő főpolgármester (b6) beszédet mond a párt eredményváró rendezvényén az önkormányzati választáson a Bálna Budapest központban 2019. október 13-án. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az bizonyos, hogy a kormánypártoknak le kell vonniuk a Borkaihoz fűződő botrány tanulságait

- írja mai véleménycikkében a Magyar Nemzet

A lap a sors fintorának nevezi, hogy hétfőn

mégis Borkai Zsolt ébred polgármesterként, nem Tarlós István.

A kormánypártoknak nem kell sokat gondolkodniuk azon, miből meríthetnek erőt, mire építhetnek: a Fidesz egyértelműen az ország első számú pártja és a vidék vezető, összetartó ereje maradt, a térkép, csakúgy, mint a 2018-as parlamenti választásokon, narancssárgába borult. A megyei közgyűlések összetétele továbbra is meggyőző kormánypárti fölényt mutat

- írja a Nem a vég, a kezdet című mai véleménycikkében a Magyar Nemzet.

A kormánylap szerint

az nem vitás, hogy az ellenzék tizenhárom évi bukdácsolás után nem részsikerként, hanem sikerként fogja ünnepelni a vasárnap történteket. Tagadhatatlan ugyanis, hogy az összefogás Budapesten és a billegő helyszíneken bevált és eredményekre vezetett. Azt is kár lenne tagadni, hogy a legnagyobb figyelem kísérte mérkőzés a budapesti főpolgármester-választás volt, és azt Karácsony Gergely nyerte meg Tarlós Istvánnal szemben.

A Magyar Nemzet szerint a választók érzelmi alapú döntést hoztak, de ha “a polgárokba telepített számítógépek határoztak volna az elmúlt öt év adatai, tényei alapján, akkor nem kétséges, hogy Tarlós folytathatja a munkát”.

A lap egyértelmű bűnbakként Borkai Zsolt ügyét nevezi meg. "Borkai ugyan győzött, de térben és talán időben is korlátozott e győzelem". A cikk szerint,

ha áttételesen is, valószínűleg az egész ország népe alkotott ítéletet Borkai Zsoltról, illetve a róla készült felvételek gerjesztette botrányról. Budapestre, Tarlós Istvánra, a kerületekre, további nagyvárosokra szállhatott vissza ez az ítélet; roppant igazságtalanul, hiszen, ha valaki, Tarlós István volt az, aki egyértelműen kinyilvánította, hogy Borkai helyzete tarthatatlan, le kellene mondania. A sors, illetve a választási irracionalitás fintora, hogy hétfőn mégis Borkai Zsolt ébred polgármesterként, nem Tarlós István.

A Magyar Nemzet szerint “az bizonyos, hogy a kormánypártoknak le kell vonniuk a Borkaihoz fűződő botrány tanulságait." A cikk a közvélemény-kutató cégeteket is ostorozza, "amelyek egy része nem először rekedt meg a madárjóslás szintjén". Végül azt írják: a meccs ezzel nem ért véget, sőt, igazából csak most kezdődik, az ellenzék számára is, hiszen teljesíteniük kell az ígéreteiket.

atv.hu