h i r d e t é s

A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írja alá a minimálbér-megállapodást

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írja alá a minimálbér-megállapodást

2021. január 22. - 15:42

 

Tagjaik kevésnek tartják a tervezett emelést, amely éves szinten még a 4 százalékot sem éri el.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke - Fotó: Molnár Ádám / Népszava

Nem tartják elfogadhatónak a minimálbér idei tervezett emelésének mértékét a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) tagszervezetei, így a bruttó 167 400 forintos minimálbérről, illetve a 219 ezer forintos garantált bérminimumról szóló megállapodástervezetet Kordás László, a MASZSZ elnöke nem fogja hétfőn aláírni. A kérdésről péntek kora délután szavazott a tagság, és a többség elutasítóan nyilatkozott.

Ez az összeg éves szinten nem jelentene még 4 százalékos béremelést sem, csak 3,6 százalékot, hiszen a tárgyalások elhúzódása miatt csak februártól lépne életbe. Márpedig a MASZSZ legalább 5 százalékos minimálbéremelést szeretett volna elérni az idei évre. A Takarékbank elemzői az idei évre 8 százalékot is meghaladó átlagkeresetnövekedést várnak. Ha eközben a legkisebb bérek csupán 3,6 százalékkal emelkednek, akkor még nagyobb lesz a dolgozók közötti bérszakadék – érvelt lapunknak Kordás László. Hozzátette, a minimálbérből élők esetében ráadásul a kereset jelentős része az élelmiszerekre megy el, márpedig azok nem az átlagos 3 százalékkal, hanem 7,2 százalékkal drágultak. A minimálbér így nem őrzi meg a reálértékét, hiába érvelnek ezzel a munkáltatók.

Az idei év minimálbér és garantáltbérminimum összegeiről  még mindig nem született megállapodás a munkáltatók és a szakszervezetek között. A novemberben kezdődött egyeztetéseken a szakszervezetek kezdetben 10 százalékos növelést kértek, a munkáltatók viszont egyáltalán nem láttak lehetőséget az emelésre. Később a szakszervezetek  5, a munkáltatók 3 százalékra módosították álláspontjukat. Ezen a ponton azonban decemberben megrekedtek a tárgyalások. - írta meg korábban a Népszava

A kormány ezért a korábbi gyakorlattal ellentétben tavaly év végén nem hirdette ki az idei összeget, hanem a tárgyalások folytatását javasolta. A legutóbbi, szerdai egyeztetésen ugyanakkor abban egyetértettek a felek, hogy a munkáltatók kompromisszumos ajánlata alapján az innovációs tárca készít egy megállapodás-tervezetet, amely szerint február 1-től a minimálbér bruttó 167 400, a garantált bérminimum pedig 219 ezer forintra nőne a jelenlegi 161 ezer, illetve 210 600 forintról. Ezt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán résztvevő három munkaadói és a három munkavállalói képviselet tagszervezeteinek péntekig kellett véleményezniük. A Munkástanácsok Országos Szövetsége ugyanakkor már a szerdai egyeztetésen jelezte: számukra elfogadható a javaslat. A munkaadói szervezetekkel együtt így a hat tárgyalófélből négy egyetért vele.

Kordás László emlékeztetett: nem ez az első eset, hogy a MASZSZ nem írja alá a minimálbérmegállapodást, mivel 2015-ben és 2018-ban sem tartották elfogadhatónak azt. Ettől viszont még életbe lépett az akkori emelés, hiszen a többség aláírta. Várhatóan ez most is így lesz. (nepszava.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s