h i r d e t é s

A napos időben feltámad a szél és felhőket fúj fölénk, de eső még nem lesz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A napos időben feltámad a szél és felhőket fúj fölénk, de eső még nem lesz

2022. szeptember 24. - 05:34

Szombaton több-kevesebb napsütés mindenütt lehet, azonban fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Csapadék vasárnaptól érkezik.

A többórás napsütés mellett nyugat felől egyre több és vastagabb magasszintű felhőzet lesz felettünk, de emellett gomolyfelhők is képződnek. Délután már lesznek erősebben felhős tájak is, főként a Dunántúlon. Csapadék nem várható. A déli, délnyugati szél szombaton a keleti megyék kivételével megélénkül, Zala megyében és környékén olykor meg is erősödik.
A csúcshőmérséklet 17 és 23 fok között alakul. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.

Vasárnap a túlnyomóan felhős, borongós idő mellett egyre többfelé kialakulhat eső, zápor, de keletre, északkeletre csak este érkezhet meg a csapadék. A délies szél helyenként élénk lehet. Enyhébb lesz a hajnal, délután pedig 16-24 fokra van kilátás, délkeleten, valamint délen lehet a legmelegebb.

Orvosmeteorológia

Szombaton valódi időjárási front nem lesz felettünk, viszont melegebb légtömegek érkeznek térségünkbe, ami melegfronti tüneteket okozhat az arra érzékenyek körében.
Emiatt felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok, valamint fáradékonyság, dekoncentráltság, kialvatlanság, vérnyomás-ingadozás és migrén is jelentkezhet.
A szelesebb tájakon élők körében felerősödhetnek a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat.
Ugyanakkor a hideg hajnali, reggeli órákban kopásos és görcsös eredetű panaszok is jelentkezhetnek.
A nagy napi hőingás miatt keringési panaszok és akár rosszullét is előfordulhat.
A hűvös, hideg hajnalon, reggelen könnyen megfázhatunk, ezért ajánlott a réteges öltözet.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket és ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.


Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s

Clicky