h i r d e t é s

A NAV-vezető elárulta, kik lesznek idén a célkeresztben

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

A NAV-vezető elárulta, kik lesznek idén a célkeresztben

2021. február 19. - 10:31

 

A korábbi rekordnál több, de a vártnál némileg kevesebb adóbevétel folyt be. Januártól "tízszer annyi információ ömlött be a NAV szervereire", mint egy évvel korábban.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Az államtitkár tájékoztatása szerint az ellenőrzések fókuszában az idén az e-kereskedelem lesz, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a nemzetközi információcserében rejlő lehetőségek kihasználására. A Brexit hatásaira is figyelniük kell, az idén már 18 ezer vámeljárást végeztek, ahol Nagy-Britanniát harmadik országnak kellett tekinteni.

Az idén a gépjárműadóztatást is a NAV fogja végezni az önkormányzatok helyett, és jelentős 2021-es feladata a hivatalnak a központi bankszámlanyilvántartás létrehozása. Terveik szerint komoly lépéseket tesznek az e-adóhatóság megalapozása felé, létrehozzák az egyénre szabott, online-banking típusú adózási felületet, amellyel belépést követően az adózók igénybe vehetik majd a hivatal szolgáltatásait.

Sors László szerint a fennállásának tizedik évében járó hivatal nemzetközi viszonylatban is jelentős digitális fejlesztései, digitalizációs előnye miatt sikerült helyt állnia a nehéz helyzetben. (Infostart)


 

Kommentek

h i r d e t é s