h i r d e t é s

A nők 20%-a naponta négy óránál is többet mobilozik

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A nők 20%-a naponta négy óránál is többet mobilozik

2017. február 14. - 11:58

Magyarországon minden második embernek mobilnetes okostelefonja van, Budapesten és Pest megyében47,5% az arány

Fotó: Shutterstock

A felnőtt lakosság körében elenyésző, alig több mint 10% azoknak az száma, akikneknincs mobiltelefonja, és minden második ember mobilnetes okostelefont használ. Utóbbiak aránya Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyében a legmagasabb, Hevesben pedig a legalacsonyabb, derült ki az Euronics Műszaki Áruházlánc legfrissebb felméréséből*. A mobilunkat szinte mindenhova magunkkal visszük, tízből négy ember még lefekvéskor, az ágyban is a telefonját nyomkodja. Mindezek ellenére a magyarok harmada kisebb-nagyobb mértékben, deegyetért azzal, hogy alapvetően nem is lenne szüksége okostelefonra.

Átlagosan mennyit mobilozunk egy nap, és mire használjuk a telefonunkat? Milyen szempontok alapján választunk készüléket? Mik azok az extrém helyzetek, ahol mobilozni szoktunk, és vajon többet netezünk-e okostelefonon, mint asztali gépen vagy tableten? Egyáltalán miért veszünk ilyen okostelefont: azért mert szükségünk van rá vagy mert már szinte csak azt lehet kapni? Az Euronics műszaki áruházlánc legfrissebb felméréseben többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ.

Kis magyar mobilhelyzet

A felnőttkorú magyar lakosság felének mobilinternetes, ötödének netkapcsolat nélküli okostelefonja, 30%-ának sima mobilkészüléke van, míg 13%-a egyáltalán nem rendelkezik mobiltelefonnal. A mobilnetes telefonok a 20 és 29 év között fiatalok körében a legelterjedtebbek, ennek a korosztálynak több mint kétharmada ilyen készüléket használ.

Az Euronics felméréséből kiderült, hogy a megyék közt jelentős eltérés mutatkozike téren. A legtöbb mobilinternetes okostelefon Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyében található, Budapesten és Pest megyében az országos átlagnak megfelelő, 47,5% az arányuk.

A legtöbb magyar körülbelül az ötödik telefonját használja, de közel 10% azoknak az aránya, akik legalább a tizedik készüléknél járnak. Mindössze a lakosság 3,5%-a mondta, hogy a huszadiknál is több mobilját fogyasztja.

Legyen olcsó, de jó!

Az ár, a design, a kamera minősége? Vajon mik a legfontosabb szempontok telefonvásárláskor? A felmérésből kiderült, hogy az ár továbbra is az elsőként határozza meg a választásunkat, a válaszadók kétharmada ugyanis ezt jelölte meg elsődleges szempontként. A nők még inkább figyelnek az anyagiakra, körükben ez az arány 75%. A mobilért fizetendő összeg után a márka és az operációs rendszer típusa a legfontosabb. A kamera minősége a magyarok ötödét, míg a design csak minden tizedik embert befolyásol a választásban.

Megyei tekintetben itt is eltérések mutatkoznak. Míg Budapesten és Pest megyében is nagyobb az árérzékenység, addig Győr-Moson-Sopronban inkább a márkára és az operációs rendszer típusára figyelnek a vásárlók.

SMS 2017-ben?

Habár az okostelefonokkal már régóta nem csak telefonálni lehet, a mobilok elsődleges használati módja még mindig a klasszikus telefonálás, derült ki az Euronics felméréséből. Az SMS-ezés népszerűsége azonban egyre hanyatlik: közel kétszer annyian használnak üzenetküldő applikációkat, mint ahányan hagyományos szöveges üzenetet küldenek. Az e-mailjeire minden negyedik ember rá szokott nézni a telefonján, videóhívást pedig a magyarok 15%-a szokott indítani.

A fentiek mellett a fényképezés és a videózás a legnépszerűbb tevékenység, minden második ember pedig szórakozásra (zenehallgatás, játékok) és netes tartalomfogyasztásra is használja okostelefonját. Népszerű még a navigáció, különösen a férfiak körében (50%), és az online ügyintézés is, emellett online vásárlást minden ötödik ember intézett már mobilon keresztül.

Napi négy óra mobilozás

A magyarok 15%-a saját bevallása szerint naponta több mint négy órát használja a mobilját, a telefonálástól kezdve a zenehallgatáson át a csetelésig mindent összesítve. Ez az arány még magasabb, közel 20% a nők körében.

Míg a legtöbbet mobilozó megyék Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna, addig a fővárosban és Pest megyében a többség napi 2-3 órát használja a telefonját.

Az Euronics műszaki áruházlánc felméréséből az is kiderült, hogy az ágyban lefekvéskor vagy ébredés után a magyarok 80%-a nézegeti a mobilját, minden harmadik ember pedig a WC-re is magával viszi a készüléket. Emellett minden második emberre jellemző, hogy munka és evés közben is mobilozik, de sajnos magas (15%) azok aránya is, akik vezetés közben is telefonálnak vagy üzenetet írnak.

Magas, 30%-os azoknak az aránya, akiknek saját bevallása szerint igazából nem is lenne szüksége okostelefonra, ugyanakkor a nők 60%-a, a férfiak közel 50%-a is azt vallja, hogy a mobiltelefonja nélkül már el sem tudná képzelni az életét. 

 

*A felmérés 1465 fő megkérdezésével készült, a 18 év feletti magyar internethasználó lakosság körében 2017 januárjában, a 18 év feletti magyar lakosságra súlyozva.