h i r d e t é s

A Pentagon szerint Trump idején három kínai ballon járt az USA felett

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Pentagon szerint Trump idején három kínai ballon járt az USA felett

2023. február 06. - 05:53

Donald Trump zokon vette a hírt, szerinte ez dezinformáció.

A kínai kémballon ügye annak vasárnapi lelövését követően is továbbgyűrűzött az Egyesült Államokban, miután egy magas rangú védelmi tisztviselő azt állította, hogy Donald Trump elnöksége idején háromszor is beléptek hasonló kínai kémeszközök az ország légterébe – írta a brit The Independent.

A védelmi minisztérium szombati közleménye szerint „az előző kormány alatt kínai léggömbök legalább háromszor haladtak át az Egyesült Államok kontinentális területén”.

Az USA korábbi elnöke, Donald Trump és más republikánus politikusok azonban visszautasították az állítást.

A korábbi elnök saját nemzetközi tekintélyével igyekezett cáfolni a katonai forrásokat.

Trump Truth Social oldalán azt állította, hogy a Biden-adminisztráció „csak a választási csalásban és a félretájékoztatásban jó”, és most azért állítják, hogy Kína a Trump-kormányzat idején küldött léggömböket az Egyesült Államokba, hogy csökkentsék az „égést”, amit az incidens okozott.

Trump állítása szerint

Kína túlságosan tisztelte a Trumpot ahhoz, hogy ilyesmi megtörténjen, soha nem tett ilyet. Ez hamis dezinformáció!

A lap szerint a volt elnök bizonyítékot nem szolgáltatott az állításaira. (24.hu)

 

Kolumbia megszólalt a felette repülő rejtélyes óriásballonról

Ismeretlen eredetű léggömböt figyeltek meg Kolumbia felett a hétvégén - erősítette meg szombaton a dél-amerikai ország légiereje az Egyesült Államok légterében felfedezett és lelőtt kínai léggömbbel összefüggésben. Az amerikaiak már aznap beszéltek arról, hogy Kolumbia és Venezuela fölött repül egy ilyen eszköz.

A tájékoztatás szerint a léggömb jellegű, óránként 46 kilométeres átlagsebességgel haladó tárgyat helyi idő szerint péntek reggel, 55 ezer méter magasságban észlelték, és követték az útját, amíg el nem hagyta az ország légterét. Az átrepülés során nem veszélyeztette az ország biztonságát vagy védelmét.

A kolumbiai légierő közölte, hogy különböző országokkal és intézményekkel egyeztetve próbálják feltárni a léggömb eredetét.

A Pentagon pénteken közölte, hogy az Egyesült Államok felett nyugat-keleti irányban átrepülő léggömb mellett egy másik kínai léggömböt is felfedeztek, mégpedig Latin-Amerika felett.

Az Egyesült Államok légterébe behatolt léggömbbel kapcsolatban az amerikai álláspont az, hogy hírszerző eszköz volt, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközt emlegetett. A kínai külügyminisztérium vasárnap tiltakozott Washingtonnál, amiért az amerikai haderő megsemmisítette a léggömböt. (MTI)/Infostart