h i r d e t é s

"A Suzuki a Fidesz partnere" - nem tárgyalt a cég vezetése az ellenzéki képviselőkkel

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

"A Suzuki a Fidesz partnere" - nem tárgyalt a cég vezetése az ellenzéki képviselőkkel

2019. február 18. - 18:50

 

Két embert fogadtak volna, de több ellenzéki politikus is be akart menni, ezért nem jött össze a találkozó a Suzuki vezetőivel az esztergomi gyárban. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

"A Suzukival eggyel több dolgunk van"

Az ellenzéki politikusok szerint bebizonyosodott, hogy a Suzuki nem a magyar adófizetők, hanem a Fidesz stratégiai partnere. Többen is hangsúlyozták, hogy a dolgozóknak alapvető joguk szakszervezetet alapítani. Szabó Tímea azt mondta, nem hagyják annyiban a dolgot, meg fogják keresni a cégvezetést, mer tárgyalni akarnak a rabszolgatörvényről és a kirúgott szakszervezeti vezetőről. Szél Bernadett pedig úgy fogalmazott: "a Suzukival eggyel több dolgunk van, mint előtte".

Az ellenzéki akció ezzel befejeződött, a képviselők visszaindultak Budapestre. 

Egyre népszerűbb a szakszervezet a Suzuki-dolgozók körében

Bő egy hét alatt legalább az ötszörösére duzzadt a Magyar Suzuki Zrt.-nél létrehozott új szakszervezet taglétszáma – tudta meg a 24.hu László Zoltántól, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökétől. (Az esztergomi gyárban létrehozott szakszervezet a Vasasnak a helyi alapszervezeteként alakult meg.) Február 7-én 42-en alapították meg az érdekvédelmi szervezetet, és a cég drasztikus lépése – másnap az amúgy munkajogi védettsége élvező alapszervezeti vezetőt azonnali hatállyal kirúgták – ahelyett, hogy elbizonytalanította volna a munkásokat, még elszántabbá tette őket.

László Zoltán elmondása szerint naponta 20-30 Suzuki-dolgozó kéri a felvételét az új szakszervezetbe, amelynek taglétszáma már túllépte a kétszázat. 

"Méltánytalan bunkóság!" - felháborodott az ellenzék

Több képviselő - Csárdi Antal (LMP), Szél Bernadett és Szabó Tímea (függetlenek, de utóbbi a Párbeszéd tagja), a DK-s Varju László és Gréczy Zsolt, Z. Kárpát Dániel a Jobbikból - megpróbált bejutni a gyárba, de a biztonsági őrök nem engedték őket. A személyzet egyik tagja megígérte, hogy megkérdezi, bemehetnek-e. A képviselők háborogtak, hogy nem fogadják őket. Aztán ismét megjelent a cég kommunikációs vezetője, aki közölte: mivel nem éltek azzal az ajánlattal, hogy ketten bemehettek volna, nincs miről beszélni. Szabó Tímea szerint ők 3 millió választópolgárt képviselnek. "Méltánytalan bunkóság"! - mondták. A kommunikációs vezető azt is mondta, a cég sajnálattal vette tudomásul, hogy az ellenzékiek nem éltek az ajánlattal.

Most éppen újabb rögtönzött sajtótájékoztató szerveződik.

Ketten mehetnének csak be

A Suzuki kommunikációs vezetője kijött a képviselők elé, és felolvasta azt a nyilatkozatot, mely szerint a cég nem fogja alkalmazni a rabszolgatörvényt. A frakcióvezetők szerettek volna bemenni tárgyalni, de közölték velük, mindössze két embert engednének be. Ezt visszautasították az ellenzékiek. Most azt szeretnék elérni, hogy valaki jöjjön le hozzájuk, a kommunikációs vezető pedig azt ígérte, megpróbál közvetíteni. 

A Suzukihoz ért az autókaraván

Megérkeztek az ellenzéki képviselők az esztergomi Suzuki-gyárba, ahol Kunhalmi Ágnes (MSZP) tartott rögtönzött sajtótájékoztatót. Felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása idején 300 órás túlórakeretet akart a cég, de ezt a szocialista kormány nem engedte. Most viszont egy jobboldali kabinet emelte meg a túlórák számát.

Közben a gyár előtt tanácskoznak a frakciók vezetői, akik szeretnének tárgyalni a cégvezetéssel a rabszolgatörvényről.

Behajtani tilos

"Az esztergomi Suzuki gyár vezetői megijedtek a közeledő ellenzéki képviselőktől, és egy behajtani tilos táblával lezárták a parkolót. Nem baj, akkor is bemegyünk a gyárba!" - ezt írta ki Facebook-oldalára Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője. 

A Suzuki állítja: nem fogja alkalmazni a rabszolgatörvényt

Stabil létszámú munkaerő-állománnyal zajlik a termelés, így biztosított a 140-nél is több országban a hazai és európai piacokról érkező megrendelések kiszolgálása - közölte a vállalat a Portfolio.hu-val. A lap pont azért kereste meg a céget, mert az ellenzéki képviselők délután a Suzukival akarnak tárgyalni.  

"A jelenlegi rendelésállomány alapján a már évek óta érvényben lévő 250 órás éves túlórakeretet sem használjuk ki" - emelte ki válaszában a vállalat. 

Akcióban a kormánymédia

A jobbikos képviselők egy része szópárbajt vív a kormánymédia embereivel, akik azt kérdezgetik tőlük, együttműködnek-e a nácik a baloldallal. Ezt a mantrát, amit egyébként Orbán Viktor dobott be évértékelőjén, a baloldali képviselőktől is megkérdezik úgy, hogy együttműködnek-e a nácikkal, vagyis a Jobbikkal.

A rendszer egyik bástyája

Hadházy arról is beszélt, azért az MTVA-tól indulnak a Suzuki-gyárba, mert az állami tévé a rendszer egyik bástyája, amelynek le kell omlania a rendszer bukásához. A helyszín tehát, amit gyülekezőhelyül választottak, szimbolikus.

Kijött az MTVA-székházból Hadházy, Szél és Szabó Tímea

Mint azt Hadházy Ákos az akció végeztével elmondta, Papp Dániel vezérigazgatóval akartak beszélni, de csak a sajtóosztály vezetőjével tudtak. Megtudták, hogy ő nem illetékes tartalmi kérdésekben. A képviselők egyébként arról akartak meggyőződni, hogy az állami televízió hírt ad-e arról, a teljes ellenzék lemegy Esztergomba a Suzuki-gyárba.

Bemennek az MTVA épületébe

Közben megpróbált bejutni az MTVA épületébe két független képviselő, Hadházy Ákos és Szél Bernadett. Próbálkozásukat fotósok és operatőrök hada figyeli.

Nem volt Orbán, nem maradtak az ülésteremben

Az épület előtti parkolóban Tordai Bence (Párbeszéd) tartott sajtótájékoztatót, melyen azt emelte ki, azért vonultak ki az Országgyűlés üléséről, mert nem volt ott Orbán Viktor, így nem látták értelmét, hogy "biodíszletként" maradjanak az ülésteremben. Tordai szerint a kormányfő szakított azzal a hagyománnyal, hogy az év első parlamenti ülésén bent legyen az Országgyűlésben a mindenkori miniszterelnök. Lapunknak elmondta azt is, Esztergomban a Suzukinál a frakcióvezetők a cégvezetéssel fognak tárgyalni a rabszolgatörvényről.

nepszava.hu


 

h i r d e t é s