A szerkesztőséget megzsarolták, RémHír TV lesz, vagy roló
Lényegében arról van szó, hogy amennyiben a csatorna szerkesztősége nem hajlandó részt venni a kormány hazugságterjesztésében, úgy azt bezárják. Érdekes felvetés, ha belegondolunk, hogy anno az Origo teljes szerkesztőségének lelépését kibírta.
Épp ezért meglehetősen furcsa körülmény, hogy nem kötnek útilaput egy elviekben kormánykritikus csapat lábára. Az eset példaértékű.
Volt, aki sírva hagyta el a Hír Televízió épületét – nem azért, mert kirúgták, hanem azért, mert nem. Mintegy háromszáz újságíró, szerkesztő, technikai szakember került csapdahelyzetbe a visszafoglalt csatornánál, mások önként, vagy kényszerből távoztak. /168 óra/
Nem hinnénk, hogy az lett volna a baj, hogy nem rúgták ki az alkalmazottakat. Ennek ugyanis egy olyan instabil médiapiacú országban, mint Magyarország, igen kis esélye van. Zárt közösségről lévén szó, a névtelen dolgozókra nem várnak befogadó kezek.
Nyilván egy kis szadizást ösztönzőnek tartott az új vezetőség, de erre a 2014-ig kormánybarát szerkesztőségnek több mint elég ideje volt felkészülni.
Kétszázhetven ember sorsát, egzisztenciáját helyezte Szikszai Péter, a Hírt Televízió régi-új vezérigazgató helyettese a csatorna hírszerkesztőségének, így a híradókat szerkesztők és a készítők, a riporterek és stábtagok kezébe – értesült a 168 Óra. Forrásaink szerint tette mindezt úgy, hogy az érintetteknek azonnal kellett döntést hozniuk: maradnak, elkészítik a Hír Televízió esti hírműsorait, vagy azonnali hatállyal távoznak, de akkor az egész „kóceráj" bezár.
Magyarán a mai, cunamiszerű kirúgási hullám után a csatornánál maradt 270 ember munkájának vége lenne, hiszen – mint azt Szikszai állítólag mondta – „nekünk van már tévénk", így „semmibe sem kerül" bezárni a Hír TV-t.
Mindezekből arra következtethetünk legkevésbé, hogy a csatornán belüli hatalomátvétel bárkit őszintén megrázott volna. Ugyanakkor szembesülnünk kell a kényelmetlen ténnyel, hogy Simicska egykori csatornájának a kormány szemébe fúródott szálkának tűnő kritikus éle csak egy (viszonylag) jól megtervezett félrevezetés volt. Ez a kérdőjel pedig nyugtalanító…