h i r d e t é s

A szlovén miniszterelnök nekiment a Habony médiának!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A szlovén miniszterelnök nekiment a Habony médiának!

2019. július 08. - 08:11

A Magyar Narancs információi szerint, nem kérnek az Orbáni- politikát terjesztő, a Habony Árpád és üzleti körének tulajdonában lévő szlovén televízió és újság, a Nova24Tv és a Demokracija lapból Szlovéniában. Kampány indult azért, hogy ne hirdessen ezekben felelős cég. - írja a hirhugo.hu

Illusztráció: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Fidesz titokzatos háttér embere, Habony Árpád és a hozzá köthető üzleti kör – elsősorban a volt köztévés Schatz Péter – jelentős összegeket költöttek arra, hogy újságot és tévét vásároljanak Szlovéniában.Így került Habony és Schatz tulajdonába a Nova24Tv valamint a Demokracija című hetilap kiadója.

A két sajtótermék már az idei szlovén választási kampányból is kivette a részét a „kötelező” migránsozással.Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy Szlovéniában nem olyan könnyű átvenni a közbeszéd irányítását. Mostanra ugyanis több civil szervezet is megelégelte a Nova24Tv és a Demokracija álhíreit, menekültellenes gyűlöletkeltését és sokszor rasszista és homofób tartalmait.Ezért kampányt indítottak ellenük, amiben azt szeretnék elérni, hogy felelős cégek ne hirdessenek ezekben médiumokban

A kampányra reagálva november végén megszólalt Marjan Šarec szlovén miniszterelnök is. Šarec kiállt a szólás és a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ezeknek is van határa.

A szlovén miniszterelnök azt is elmondta, hogy maga is kéri a magukat társadalmilag felelősnek tartó vállalatokat, hogy tartsák be saját etikai szabályzatukat, és gondolják meg, melyik médiumokban hirdetnek, ugyanis a fent említettek esetében támogatják a gyűlöletbeszéd terjedését – írja a lap.

A Samsung a kampány indulása után szinte azonnal visszavonta hirdetéseit a Nova24Tv-ből, ahogyan az A1 osztrák telekomcég is ezt tervezi.

hirhugo.hu