A szomszédban már figyelmeztetnek: a kórházak teljesen leterhelődhetnek a delta variáns miatt
Vladimír Krčméry szlovák infektológus szerint a koronavírus delta változata (korábban indiai mutáns) akár hétszer gyorsabban is terjedhet, ami az egészségügyi rendszer teljes leterheltségéhez vezethet, így a harmadik hullám során az egyéb orvosi beavatkozások elvégzésére nem lenne kapacitás, és ebből kifolyólag ismét megemelkedne a halálozási arány - írja az Újszó.
A legfrissebb kutatásokra hivatkozva azt mondta, rendkívül fontos, hogy a vakcina mindkét adagját megkapjuk, mivel az új vírusmutáció esetében AZ ELSŐ DÓZIS MINDÖSSZE 30%-OS VÉDELMET BIZTOSÍT, HA VISZONT MINDKETTŐT MEGKAPJUK, 85%-OS ELLENÁLLÁSRA SZÁMÍTHATUNK.
Az infektológus szerint a delta változat akár hétszer gyorsabban is terjedhet, ami az egészségügyi rendszer teljes leterheltségéhez vezethet, így a harmadik hullám során az egyéb orvosi beavatkozások elvégzésére nem lenne kapacitás, és ebből kifolyólag ismét megemelkedne a halálozási arány.
Vladimír Krčméry infektológus hangsúlyozta, a koronavírus delta változata sokkal fertőzőbb, és a lappangási ideje is jóval rövidebb, ezért szükség van a határok szigorúbb ellenőrzésére. A szakember rámutatott, az oltás nemcsak a nagyobb szabadság miatt fontos, hanem elsősorban a saját, illetve környezetünk védelme érdekében elengedhetetlen.
Azok, akik nincsenek beoltva, kizárólag akkor léphetnek majd be az ország területére, ha előtte kitöltötték az elektronikus kérdőívet (e-hranica), s ezt követően akkor hagyhatják el a karantént, ha a közegészségügyi hivatal utasítása alapján az érkezésüket követő 5. vagy 8. napon abszolválják a PCR-tesztet.
„Egyelőre, de nagyon rövid időre nem korlátozzuk az utazást, egy idő után azonban az utazás feltétele a védőoltás, az e-határ honlapon való regisztráció, illetve a negatív PCR-teszt lesz” – jelentette ki Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter a központi válságstáb délutáni ülése után a lap beszámolója szerint. (Újszó) / portfolio.hu