h i r d e t é s

A szülők szerint megszabadult a vagyonától a veronai buszbalesetet okozó sofőr

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A szülők szerint megszabadult a vagyonától a veronai buszbalesetet okozó sofőr

2022. december 30. - 07:01

A börtönbüntetés mellett kártérítést is kell fizetnie a veronai buszbalesetért elítélt sofőrnek, csakhogy nincs a nevén semmi az áldozatok hozzátartozói szerint.

Forrás: 168.hu

Úgy vélik, a sofőr szándékosan szabadult meg a vagyonától, így azért is pert indítanak ellene, hogy ne menthesse ki az értékeit.

Egyszer sem nézett a szemükbe, és még az utolsó tárgyaláson sem kért tőlük bocsánatot – ez különösen felháborította a veronai buszbaleset áldozatainak rokonait. 2017. január 21-én a bíróság szerint a sofőr hibájából halt meg 18 utas, többségük budapesti gimnazista, amikor a sítáborból hazafelé tartó buszuk Veronánál egy autópálya-felüljáró pillérjének csapódott, majd kigyulladt. A hatéves börtönbüntetés mellett a sofőrnek családonként más-más összegű kártérítést kell fizetne. Csakhogy – az áldozatok szülei szerint – már nincs miből – írja az RTL.

„Az ő nevén nincsenek értékek, nincsen ingatlana. Volt, de a tragédia bekövetkezte óta komoly változás állt be az anyagi helyzetében” – nyilatkozta Szendrei Endre, az egyik szülő az RTL Híradónak.

A szülők kiderítették: a sofőr tulajdonos volt abban a cégben is, amely a gyerekeket szállító buszt üzemeltette. A szülők most azért is pert indítanak, hogy korábbi vagyona visszakerüljön a férfi nevére.

Csak annak örülnek, hogy a tragédia óta szigorodtak az iskolai kirándulásokra vonatkozó szabályok.

„Hinni kell abban, hogy létezik az igazságszolgáltatás, hogy ezeknek a gyerekeknek nem hiába kellett meghalniuk, hogy ennek lehet olyan következménye, hogy több gyermek nem fog az utakon ilyen okból meghalni” – mondta Szendrei Endre. (168.hu)