h i r d e t é s

A vártnál 70 évvel korábban kezdett felolvadni a kanadai permafroszt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

A vártnál 70 évvel korábban kezdett felolvadni a kanadai permafroszt

2019. június 22. - 13:46

 

A tudósokat megdöbbentette, hogy az előrejelzésekhez képest 70 évvel korábban kezdett felolvadni Kanada északi-sarkköri vidékének permafrosztja, vagyis az állandóan fagyott talaja. A fairbanksi Alaszkai Egyetem kutatói expedíciójukon figyelték meg, hogy a szokatlanul forró nyár milyen gyorsan megpuhította a földalatti gigászi jégtömbök felső rétegeit, amelyek évezredeken át fagyottak voltak.

Forrás: Steve Jurvetson/flickr

“Ez azt jelzi, hogy a klíma melegebb ma, mint az elmúlt ötezer évben bármikor” – mondta a Reuters-nak Vladimir E. Romanovsky, az egyetem geofizikai tanszékének professzora. Kutatásuk eredményeit a Geophysical Research Letters szaklap aktuális száma közölte. - írja az Érdekes világ

A tanulmány azokon az adatokon alapult, amelyeket Romanovsky és kollégái 2016-ban a területen tett utolsó expedíciójuk óta elemeznek. A kutatócsoport repülővel szállt a településektől távoli vidékek fölé, meglátogatták a hidegháború korának egy elhagyott radarállomását is, mely több mint 300 kilométerre található a legközelebbi falutól.

Elmondták, hogy a táj felismerhetetlenül megváltozott, mióta – nagyjából egy évtizeddel korábban – először találkoztak vele. A talajon dombocskák láthatók, köztük kis tavak, úgynevezett termokarsztok, melyek a permafroszt olvadásakor a felszín beroskadásával keletkeztek, a hajdan ritkás növényzet az állandó széltől védett helyeken burjánzásnak indult.

“Nagyon valószínű, hogy a jelenség sokkal nagyobb területen uralkodott el, ez lesz a következő, amit kutatni fogunk” – mondta Louise Farquharson, a tanulmány másik szerzője. A tudósokat azért aggasztja a permafroszt stabilitása, mert a gyors olvadás nagy mennyiségű üvegházhatású gázt bocsáthat ki, mely tovább gyorsítja a globális felmelegedést.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) modelljei alapján, még ha a 2015-ös párizsi klímaegyezményben foglaltak szerint csökkentenék is az üvegházhatású gázok kibocsátását, a világ akkor is távol lenne attól, hogy a globális felmelegedés ilyen öngerjesztő folyamatai által elszabadított hőmérsékletemelkedést meg tudná fékezni.

erdekesvilag.hu


 

h i r d e t é s