Csak 1945 után, immár szabadon, félelem nélkül utazva szerte a világban, igyekeztek választ keresni arra az amerikai, a brit és a francia sajtómunkások, hogy mi vezetett a zsidóság tragédiájához. Tevékenységük, az állítólagos oknyomozó riportjaik, végén a lehető legegyszerűbb következtetésre jutottak: a német mentalitásban, a germán szellemiségben – tehát a kollektív bűnösségben – találták meg az okokat. Napjaikra már húsz-harminc ember számára ismert: 1943-ban, Berlinben még mintegy 27.000 zsidó bújkált a német lakosság segítségével, tehát a kollektív bűnösség megkérdőjelezhető.
Ugyanakkor a második világháború befejezése után a zsidó Hagana mintegy félszáz tagja azt tervezte, hogy kutak megmérgezésével hat millió polgári lakost pusztítanak el Berlinben, Münchenben, Kölnben, Hamburgban, Düsseldorban, Lipcsében és más német nagyvárosokban. - E személyek, akiknek a tevékenységét a Hagana vezetője (Izrael Állam megteremtője) sem támogatta, megelégedtek azzal, hogy német katonákat, katonatiszteket kutattak fel, majd meggyilkolták a feltételezett bűnösöket.

A szép új világ szelektív emlékezete

Sztálin, Truman és Churchill

A háború borzalmas és borzalmasak a „szükséges velejárói” is. – Ha a német birodalmi hadsereg pusztításaira gondolunk, mert sajnos csak azokat emelik ki a történészek és a krónikások, érdemes emlékeztetni olvasóinkat a szövetséges haderők nem kevésbé kiméletes akcióira. – 1940. augusztus 26.-ra virradó éjszakán a Royal Air Force (RAF) légiereje a polgári lakosokkal zsúfolt Berlinre csapott le. 
A német Luftwaffe pilótái, ezt követően szeptemberben, megtorlásul Londont bombázták. Először nappal, szeptember 5-én és 6-án, majd éjszaka is.
A brit terrorbombázások vezetője a légimarsall Sir Arthur Harris volt (a „Bomber” Harris). 1939 és 1945 között 61 német nagyvárost ért légitámadás: 3.61 millió lakás pusztult el, 7.5 millió polgári személy vált hajléktalanná. 300.000 fegyvertelen német lakos halt meg az ellenük intézett támadásokban, 800.000 volt a sebesültek száma. Amiről szintén nem adtak hírt kollegáink: 1992-ben szobrot emeltek Arthur Harrisnak Angliában annak a katonaembernek, aki 1942-ben kijelentette – „Németországot a nagyvárosok bombázásaival és a polgári lakosság elleni katonai támadásokkal lehet megverni”.

Antall József: „Ez volt a békés hatalomátvétel ára…”

A néhai, kompromisszumok sorozatán át hatalomba jutott kormányfő kapcsán a média, főként a jobboldali pártlapok, leginkább a „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” meglehetősen magyartalan kijelentést idézik, holott számtalan más megnyilvánulását is citálhatnák. Amit minden magyar sejtett vagy tudott – a kommunista önkényuralommal kötött paktum tényét – az első „szabadon választott” kormányfőnk csupán 1993. május 23.-án, halála előtt fél évvel, vallotta be. Akkor sem tulajdon nemzetének vagy legalább a pártja előtt, hanem Dániában járva II. Margit dán uralkodó és annak miniszterelnöke társaságában fecsegett a szégyenletes egyezkedésről – természetéhez akkor is mellőzve a saját személyes felelősségét. A dán kormányfő a magyar történelmi igazságtétel elmaradását célzó kérdésére akkor azt válaszolta: „Ez volt a békés hatalomátvétel ára… Korlátot szabott az igazságtételnek, az elmúlt évtizedek bűnösei megbüntetésének az is, hogy a rendszerváltás békésen, egyetlen attrocitás nélkül történt meg. Ha pedig kizárólag a jog eszközeit lehet igénybe venni, akkor ehhez ragaszkodni kell a hatalomváltás után is…” – fejtegette 1993 májusában Antall József.
*
Figyelmesen olvasták a nyilatkozatot? – Dr. Antall József nem rendszerváltást, hanem a lényegét tekintve nem azonos hatalomváltást említette Dániában. A kérdés értelemszerűen következik: miért alábbvaló Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi kijelentése párttársai előtt, mint a „nemzeti” Antall Józsefé – Dániában? (Szelektív emlékezettel bírnak honfitársaink?) Bármennyire is kínos, tudomásul kell venni: az 1956-os szabadságharc leverésében részes Horn Gyula volt a legkövetkezetesebb politikus 1994 és 1998 között.

Winston Churchill: “We killed the wrong pig”

A brit miniszterelnök az egykori gyarmataik népét ugyanúgy nem tartotta azonos rangúaknak az angolokkal, mint a szövetséges haderők katonáit… A kommunistákat pedig egyszerűen nem is vette emberszámba. – Olvasom az egyik Londonban megjelent könyvet – The Hidden Hand, azaz „Az eltakart kéz” (Anglia, Amerika és a hidegháború titkosszolgálata). Richard J. Aldrich 1999. után adta ki könyvét, az “Operation Unthinkable”-terv titkosításának feloldását követően. Az 57-58. oldalakon az alábbiak olvashatók: 1945 májusában, a német vereséget követő néhány napon belül W. Churchill elrendelte a szovjetek elleni háború tervének kidolgozását. A brit miniszterelnök kifejezett célja a Szovjetúnió eltüntetése (elimination of Russia) volt… A műveleti terv az “Operation Unthinkable” fedőnevet kapta.

A tervezet számolt angol és amerikai katonák százezreivel, akiket 100.000 újrafelfegyverzett német katona is támogatna egy meglepetésszerű támadásban, a háborútól kifáradt keleti szövetséges ellen – a brit légierő, a RAF pedig észak-európai légitámaszpontokról támadna szovjet városokat.
Churchill, amint az ismert, az angol parlament képviselői tanúsíthatják, kifakadt – a brit hadicélok meghiúsulását látva. Ekkor, 1945. november 2-án hangzott el a hirhedt mondat az angol parlament alsóházában, Szovjetunióra, a tegnapi szövetségesre célozva: “We killed the wrong pig…” – azaz „Nem a megfelelő disznót vágtuk le”.

Heller Ágnes és Adolf Hitler

Talán nincs olyan politikai vita csöppnyi kis hazánkban, ahová ne hívnák meg a filozófus-politológust, a zsidó Heller Ágnest. Kommentár nélkül idézek az 1998-ban, az Orbán-kormány idején megjelent „Bicikliző majom” című könyvéből: „A trianoni békeszerződés igazságtalan volt. Ezért semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy ezt még jónéhány nemzedék sajgó-sebként érzi. Én magam is annak élem át. Szégyenkezve és pirulva valljuk be, hogy az igazságos határok azok lettek volna, melyeket Adolf Hitler húzott meg, a bécsi döntés idején…” (Id. mű: 238. old.)

„Mint zsidó azt állítom az antiszemitizmusról: jó nekünk, mert fönntartja a zsidóságot. Az antiszemitizmus annak a népnek a szégyene, amelyik antiszemita. A magyar antiszemitizmust, mint zsidó nem bánom, mint magyar szégyellem. Az antiszemitizmus miatt a zsidóság legasszimiláltabb rétege szokott leginkább sikoltozni. Akik teljes mértékben el akarnak tűnni, nem tünhetnek el. Katasztrófának tartják, hogy nem lehet nem zsidónak lenni. Ezért félnek az antiszemitizmustól. Nemcsak azért nem tudok rokonszenvezni velük, mert súlyos neurózist érzek a sikolyukban, hanem azért sem, mert ebben a viselkedésben egy ontológiai ellentmondás is szerepet játszik. Van holokauszt-neurózis. Ebben akkor szenvedünk, ha a holokauszt tényét el akarjuk felejteni. Ezt én átéltem… Ha az ember ezt így elfogadja, függővé teszi magát az antiszemita tekintetétől…” (Id. mű: 104. old.)

Debrecen terrorbombázása

Egy nyáron át, 1944. június 2-tól szeptember közepéig, a II. világháború legnagyobb összevont légierődjével parádézott a civis város, Debrecen felett az amerikai US Air Force és a brit Royal Air Force száz meg száz repülőgépe. A mellék-hadszintéren fekvő, hadászatilag jelentéktelen alföldi nagyvárost – ahol komolyabb haderő nem állomásozott, a hadiforgalom elenyésző volt – jelölte ki a szövetséges hadvezetés arra a célra, hogy az ingabombázást, mint lélektani stratégiát kipróbálja, és egyúttal demonstrálja a magyaroknak, németeknek és a velük együtt harcoló szovjeteknek egyaránt az abszolút légifölényt.

A június 2-án, délelőtt 9 órakor elkezdett terrorbombázás nyitányaként 130 B-17-es bombázó és az őket kísérő Mustang vadászgépek a Nagyállomás pályaudvarára egy hatalmas virágkoszorút dobtak le – így jelezték már előre a várható áldozatokat, a rövid idő alatt 1.100 halottat eredményező támadást, hiszen ahogyan azt a felderítőik idejében jelentették: ebben az időpontban érkezett egy utasokkal zsúfolt vonat Debrecenbe.

A B-17-eseket megközelíthetetlenségük – a kísérő vadászgépek miatt – utazó sündisznóknak vagy légierődöknek nevezték, e gyilkos hadigépezet negyven mázsa bombaterhet cipeltek és a Vagongyártól a Déli sorig pusztították el a várost, kb. száz utca vált romhalmazzá.
A mustangok és az angol-amerikai akciókban részt vett egyéb tipusú gépek minden eleven és élettelen célpontot támadtak, még a legelésző állatokra is lőttek… A debreceni repülőtérre egyetlen bombát sem dobtak a nappal érkező amerikai és az éjszakai órákban támadó brit repülőgépek. – Magyarországról a nácizmust kell kibombázni! – így szólt a hadparancs, melyet a védtelen polgárok ellen intézett támadásokkal százszázalékosan teljesítettek a bátor szövetséges repülők.
A szovjet haderő korábban - már 1943 nyarán - támadást indított a magyarországi polgári lakosság ellen, budapesti lakónegyedeket bombáztak.
 

Bizonyára több olvasóban felvetődik az a gondolat, hogy a szerző - valamint az idézett Helller Ágnes - talán 74 esztendő múltán rosszul látná a világháború eseményeit?... Szimpatizát ébresztene a totális vereséget szenvedett országok, a Harmadik Birodalom iránt? - Nos, erről szó sincs!... A jegyzeteket ttörténész/történészek írták elgogultságtól mentesen.
*

©Kollár Erzsébet, 2019.,
Szemenyei-Kiss Tamás: A végzetes optimizmus című
jegyzetei alapján készült összeállítás.
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár
Fénykép: W. Churchill, aki a terrorbomzásákat elrendelte.