Benkő László Kossuth-díjas előadóművész: Csodálkozva nézek olyan ismerősökre, haverokra, akik azt mondják, hogy egyszerűen nem kapcsolják be a rádiót, vagy hetekig nem is nézik a televíziót. Én ezt nem tudom elképzelni.

Van ebben egyfajta félelem, hogy ha kimegyek az utcára, és bárkivel találkozom - márpedig nagyon sok emberrel találkozom -, és feltesznek valamilyen kérdést, és nem tudok rá válaszolni, az nagyon zavarna. Van bennem egyfajta állandó megfelelési kényszer, és ez meghatározza a hétköznapokat. 

Van ebben egyfajta pozitív vonal is, miszerint jó ha tudom, hogy mi történik a világ ilyen meg olyan pontjain. A kérdés csak az, hogy mennyire tudok ezek fölé emelkedni, hogy ne érintsen meg, ne taglózzon le.

Praktikusabbnak tűnik...

Ha az ember azokkal a hétköznapi dolgokkal tud foglalkozni, amelyek közvetlenül őt érintik, az praktikusabbnak tűnik, mint ha valahogy ráveszik, hogy próbálja áttekinteni az egész világban a különböző indulatokat - ami lehet negatív, pozitív.