Ha közmunkás, esetleg munkanélküli vagy, szembe kell nézned azzal a ténnyel, hogy léhűtőként bélyegeznek meg, olyan emberként tekintenek Rád,mint  aki lényegében ingyen adományért tartja a markát, és elvárja, hogy a társadalom dolgosabb fele tartsa el, tényleges termelő munka helyett.

Jelen esetben én, a blog írója is megszólalok ténylegesen ez ügyben,nem csak gondolataimat írva le, hanem "közmunkás történetemet" mivel ekként ténykedem, de egyben munkát is keresek. Keresnék, ha lenne... Lehet kedves - életében még közvetlen közelről közmunkást és közmunkát sem  látott - kommentelő nyugodtan szapulni, és mondani, hogy hát persze...., mert.... Én tudom a magamét, nem Te!Örülj  neki, hogy még nem ismered ezt az életet, és reménykedjünk, hogy sokan már nem ismerhetik meg ilyen feltételekkel, amelyet igenis, nem egy másik - hanem EZ A KORMÁNY TEREMTETT!

Debreceni vagyok, 57 éves, több szakmával rendelkezem. Hét éve ismerkedtem meg közelebbről a közfoglalkoztatással. Közben volt normál munkahelyem is, és munkaügyi központ által szervezett tanfolyamra is jártam. És nem utolsóként végeztem. Viszont egy ilyen végzettséggel átlagos munkahelyen kinevetnek... Munkahelyem ekkoriban már csak időszakos volt, valójában úgy nagyjából 50 éves kor után szinte ez az egyetlen lehetőség, és lényegében csak segédmunkásként lehet elhelyezkedni. Erre alkalmasak például a konzervgyárak, és hűtőházak. Én pár éven keresztül a DEKO-val /már más a neve, de úgy a kutya se ismeri/ és a Petis-el próbálkoztam. Végigvittem a szezont, - ez utóbbiban "diákmunkásként". Hatalmas a lemorzsolódás, mert nem bírják az emberek. Van, amikor két hónapon keresztül egyetlen pihenőnap nincs, három műszakban ez kegyetlen, sokszor 50-60 fok és pára az üzemben,  és  váltásoknál előfordul, hogy csak 8 óra pihenő van a két műszak között, de ebbe beletartozik a haza, és visszaút is.Viszont, ha keresni akarsz havonta 100 ezret, akkor megteszed.   Ezt egy bizonyos kor után viszont nem bírod. Pár évig elmegy, de aki az üzem keményebb területén dolgozik az meggondolja, még egy nyarat lehúz-e... Aki azt mondja igen - látatlanban - az mutassa meg nekem. Okoskosdni könnyű, tanácsokat adni könnyű, főleg úgy, hogy az embernek van létbiztonsága. Én ezt nem mondhatom el magamról. Nekem figyelembe kell venni, hogy jelenleg a párom is közmunkás. Ennyi idős korban - sajnos tapasztalat, nem szájtépés - akkor veszik fel az embert, ha nincs más a munkára. Úgy vannak vele, hogy amíg nincs fiatalabb, ez a vénember is megteszi. Így aztán gyakori, hogy egy-két hónap után kapun kívül találod magad. Ez a helyzet viszont egy közmunkásnak akár végzetes is lehet anyagi szempontból. Hisz,ha felmondanak neki kint a piacon, nagy eséllyel hónapokig nem lesz még közmunkája sem, hisz a program rég betelt, élhet tovább, vagy inkább döglődhet a 22.800 Ft-ból. Ráadásul, ha egyszerre kísérleteznek a munkahelykereséssel, megtörténhet az a malőr is, hogy nagyjából egyszerre veszítik el munkájukat. Tehát ha közmunkás párról beszélünk, átmenetként az a legbiztosabb, ha egyikőjük a programban marad mindaddig, míg párjának stabil nem lesz a helye. Ez a módszer viszont sajnos jelenleg az ország elég sok településén csak elméletben működik. Csupán annyi az ok, hogy munka nincs. Elnézést: Van munka, csak nem mindegy, milyen munkakörben. Jelenleg a munkanélküliek nagy része elavult szakmával rendelkezik, vagy simán szakma nélküliek.Hogy miért elavult a szakma? Mert évekig nem tud elhelyezkedni vele... Egyfajta mókuskerék.  Az álláshirdetések viszont hiányszakmákkal rendelkezőknek dobják fel a labdát, valamint a kereskedelem, vendéglátóipar, aki emberekért kiált. Ilyenkor jön a jó tanács, ott a Dunántúl, méltóztatni kell arrább menni. Mit ad Isten, utánanéztünk. Igen, lehetne. Egyik a  bibi, hogy például a munkaerőközvetítő hölgy úgy köszönt el,  "akkor találkozunk az állomáson". Mármint a célállomáson. Nekünk nincs tíz-húszezer forintunk arra, hogy blindre megvegyünk egy vonatjegyet. Még ha utána akár vissza is térítenék, akkor sem. Mi a mában élünk, mivel az anyagiak erre elegendők. ...Másik gond, hogy mi sem vagyunk fiatalok, a szülők meg nyilván még idősebbek. Napról-napra, hétről-hétre telik az idő, romlik az egészségi állapotuk. Egyik kórházból ki, a másikba be, feledékenység, elesettség - ráfigyelés nélkül lehetetlen hagyni őket. A mi anyagi helyzetünkben nincs mód rá, hogy mellé gondozót fogadjunk. Még a gondolat is nevetségesség kategóriájába tartozik, normál fizetésből is megfizethetetlen egy 24 órás ápoló, nemhogy a közmunkaprogramból kimászni akaró első fizetéseiből. Úgyhogy ha valaki nekem azt mondja, hogy keressek munkát, mert csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy nem sikerül, igazából nem is akarom, az szóljon, szerinte mi a megoldás? Netán teremtsek én munkahelyet? Csakhogy ahhoz is pénz kell. De attól a Kormány kormányra lépésének szinte első pillanatában  megfosztott minket. Főleg, ha még hozzászámoljuk a magán nyugdíjunk lenyúlt összegét is. Akkor hogy is van ez? Véleményem szerint a közmunka egyes rétegeknek áldásos. Minden területen biztosítani kell normális munkát, annak elvégzését - mint minden munkahelyen - meg kell követelni. De ha ugyanazt a munkát végzem ugyanolyan minőségben mint a másik ember, akkor nem minimum 30 ezerrel kevesebb bérért, mert ezzel kihasználnak. Márpedig az én életem is élet, és én is ugyanolyan jogokkal bíró ember vagyok, mint a másik 9 millió 999000... Vagy tévedek? Elviekben, ugye nem. Hát, akkor tenni kell érte, hogy ez ténylegesen se menjen!

Sándor 57 éves,Dunától keletre, nagyvárosban él, több végzettsége van, melyekkel képtelen elhelyezkedni. Ha felveszik, akkor időszakosan, vagy csak addig, amíg nincs más, és akkor olyan helyzetet teremtenek, hogy vagy a munkáltató, vagy pedig a dolgozó mondjon fel.  Nem a végzettség, a munkabírás a gond, hanem a kor. Van olyan munkáltató, amelyik a szemébe is mondta, hogy kifejezetten a kora miatt nem tart rá igényt. Ha esetleg lenne munkája, akkor nem elég a saját szakmai végzettsége, más dolgokat is követelnek mellé, más szakmát, ilyen-olyan jogsit. Egyszóval több ember munkáját végeztetnék. Csakhogy ennyi idős korban már nehézkes a tanulás, OKJ-s "tanfolyást" nem érdemes végezni, egy szakma meg legalább 2 év, utána meg megkérdezik, hogy gyakorlat mennyi? S mi a válasz? Pályakezdő vagyok. Mégis lesz olyan, aki nem kiröhögi?

Gyöngyi kis faluban él,szakmája nyomdász, de a közeli nyomda már megszűnt,  a környéken semmi más lehetőség nincs, csak közmunka. Több évig közmunkás volt. Ő is ötvenes éveit tapossa, ha jelentkezik állásra, a második kérdés a korát firtatja. Van olyan, mikor kerek-perec szemébe mondják, hogy e miatt nem tartanak rá igényt. Ezt a helyzetet kihasználva a helyi önkormányzat kiskirálykodik közfoglalkoztatás ügyben, táppénzt, szabadságot nem ad, szerződéseket utólag adja ki, a munka végeztével. Egy ideig helyben sikerült takarító állást vállalnia, most pedig bejáró lesz egy másik településre, legalább egy 6 órás állás sikerült szereznie. Az az országrész, ahol ő él, munkahelyek számát tekintve a "jobbak" közül való.

Imre Pest-környéki.  eredetileg rokkantságin volt, aztán ez megszűnt, fél évig semmilyen ellátást nem kapott. Aztán közmunkás lett egy intézménynél, lényegében udvarosként. Három évet húzott le közfoglalkoztatottként, aztán üresedés folytán megvéglegesítették. Mikor munkanélküli volt, a Kormányhivatal tanfolyamra küldte volna, C-kategóriás jogsit szerezni. Ennek nem látta értelmét. Egyébként meg lényegében három végzettsége van.

László 50 körüli, pesti lakos, ő is hosszú ideig közmunkás volt, közben álláshirdetéseket böngészve akadt jelenlegi munkahelyére.

Laci keleti kisvárosban él, a környéken lényegében semmi munkalehetőség nincs, a közeli városba így is rengetegen járnak dolgozni. Egyedüli lehetőség a közmunka, de ahhoz is szerencse kell, meg lényegében ismeretség, évek óta közmunkásként dolgozik, viszont - mivel egyedül él - rendkívül megterheli, ha akár egy-két hónapos kihagyás is van benne. Márpedig ez megesik. Mivel nincs helyben lehetőség, ezért jelenleg külföldön keresgél. Ismerősei már vannak kint. Úgy van vele, ha már költözni kell, akkor olyan bérért költözik, amiből élni is lehet.

Edit délkeleti kis település lakója, három gyereke van, akikre még oda kell figyelni. Van szakmája, csak lehetőség nincs hozzá a környéken. Jelenleg közmunkásként dolgozik. Mellette keres állást, viszont mivel a viszonylag közeli nagyváros is 30 kilométerre van, nem egyszerű a helyzet. Lenne most is állás, nagyjából 80-90 kilométerre, 12 órás munkarendben. De csak akkor lenne vállalati buszjárat, ha a településről lenne még jó pár ember. Ha viszont összejön, és bevállalja, akkor otthon nem fog tudni helytállni. Költözés nem megy, saját házban laknak, faluhelyen ezt értékében nem lehet eladni, és a keleti településeken még nem tartunk ott, hogy egy munkahely miatt a feje felől a lakást el merje adni az ember, hogy új életbe belevágjon. Időnként hétvégéken alkalmi jelleggel munkát vállal. Lenne állandóan munka a vállalkozónál, csak éppen nem jelenti be az embereket.

Kálmán kisváros lakója, mezőgazdaságban dolgozik szürke munkásként. Illetve hol szürkeként, hol feketeként. A vállalkozók nem alkalmazzák állandóra dolgozókat. Ezért aztán manővereznek. Ő mezőgazdasági végzettségéből adódóan a városban nem kereshet munkát, ezért kénytelen ebbe a játékba belemenni.

Mónika egyetemet végzett, a friss diplomával nem tudott elhelyezkedni, így egy ideig közfoglalkoztatottként takarító volt. Ugyan végzettsége alapján munkaadója több pozícióra felvehette volna, anyagiak, és persze státusz híján ezt nem tehette. Idővel otthagyta a közmunkát, de szakmájában jó pár év után sem tudott elhelyezkedni, hisz a legtöbb helyen nem árt a hátszél, neki meg jó ismerősei nem voltak, akik betolták volna jól fizető állásra, így 100 ezernél többért sohasem ténykedhetett. Ezért külföldi munka után nézett.

Fentiekből érezhető, az ország bizonyos területein könnyebb az elhelyezkedés, máshol rosszabb a helyzet, még akár felsőfokú végzettség esetén is. Ettől lejjebb meg szinte reménytelen.  Ezeken a területeken a Kormányhivatal közmunka program keretén belül elsajátítható képzéseket ajánl. Azt mondják, hogy szakmai, de valójában rész szakterületekre képezik ki az embereket. Mondjuk, ez is túlzás, mert sokszor hallani olyanról - és nem pletyka szinten - hogy gyakorlatot nem is végeztek. Mondjuk, ezt nem nehéz elhinni látatlanban sem, elég ha annyit tudunk, hogy Debrecenben a parkgondozói tanfolyam a tél kellős közepén indult, s mire tavaszodott már régen vége lett...

Milyen képzésekről hallottunk eddig? Kazánfűtő, sajtkészítő, kerti útépítő, parkgondozó, motorfűrész kezelő, fűkaszás, település gondnok, háztáji növénytermesztő... Tehát ezek az állítólag piacképes szakmák, amivel a Kormányhivatal elhelyezkedési lehetőséget ad. De tényleg ad? Milyen szakmák ezek? Melyik az a munkáltató, amelyik azt mondja, nekem valóban egy ilyen végzettségű ember kell! Hány helyen várnak parkgondozókat, hogy csak Debrecenben már az utóbbi időkben több százat képeztek ki? Miért nem lehet a valódi piaci viszonyokat figyelembe venni, és olyan valódi szakembereket kiképezni, akikre szükség is van? Nem 1-2 hónapos, vagy szakmáknál 6 hónapos képzéssel,  /villanyszerelő....nevetséges/ hanem 2 éves képzésekkel. Az arra rátermettekkel, és tanulni akarókkal, nem rákényszerítve. És persze nem százévesekkel. De ha mégis, legalább előtte utánanézve, hogy lesz-e, aki az illetőt 102 éves korban foglalkoztatni óhajtja...  Szerinted lesz, aki ilyen végzettséggel, jó korosan, a nyugdíjhoz közeledve, pályakezdőként kap rajta? És ha nem, miért nem? Miért ér kevesebbet egy idősebb, mint egy fiatalabb?

kmks.blog.hu